Estók János szerk.: 1956 és a magyar agrártársadalom (Budapest, 2006)
Fehér György: A magyar mezőgazdaság történetének rövid áttekintése, 1848-1956
A két világháború között A trianoni döntés következtében kialakult helyzet azonnali cselekvésre ösztönzött, hiszen a Monarchia évtizedeiben kiépült politikai és gazdasági rendszer teljesen összeomlott, a korábbinál rosszabb feltételek közepette kezdődött el az élet újjászervezése. Az I. világháborúban és az azt követő belső küzdelmekben kivérzett ország mezőgazdasági termelőinek az új körülményekhez alkalmazkodva kellett talpon maradniuk. A legnagyobb kihívást az okozta, hogy a magyar agrárgazdaság számára máról holnapra megszűnt a Monarchia vámokkal körülbástyázott és piaci értékesítést biztosító védettsége. A termelők azonnal szembesültek a könyörtelen piaci versennyel, és helyzetüket nehezítette, hogy a Monarchia szétesése után létrejövő utódállamok gazdaságon kívüli eszközök bevetésével is akadályozták a magyar termékek külföldi értékesítését. Ugyanakkor a mezőgazdaság versenyképességét, további fejlődését már a Monarchia évtizedeiben is fékező akadályok továbbra is fennmaradtak, sőt e vonatkozásban a helyzet még tovább romlott. Jóllehet a fentiekben nevesített gazdasági és társadalmi szempontból is rendkívüli terhet okozó jelenségek teljes körű megszüntetésére a kormányzó elit nem vállalkozott, de „felületi kezelésre" igen. Ennek eredményeként hajtották végre 1920 és 1924 között a Nagyatádi-féle birtokreformot. Közgazdasági hatását tekintve csekély földterület került a parasztság birtokába, és csak átmeneti időre enyhítette az érintettek földéhségét. A termelés és az értékesítés körülményeiben csak az 1920-as évek második felétől, a pénzügyi, gazdasági konszolidáció végrehajtása után történt változás. Ennek köszönhetően élénkült a belső piac, valamelyest rendeződött viszonyunk az „utódállamokkal", kereskedelmi szerződés aláírására került sor Olaszországgal. Mindezek együttesen megnövelték a mezőgazdasági termékek iránti keresletet. Ez a kedvező közgazdasági környezet azonban csak néhány esztendeig tartott, mivel a rövid ideig tartó fellendülést ismét egy mély nemzetközi gazdasági válság (1929-1933) követte. A magyar mezőgazdaság ismét súlyos helyzetbe került, ennek következtében érdemben nem beszélhetünk számottevő technológiai és műszaki innovációról. Az újabb, a II. világháború harci cselekményeibe történő aktív bekapcsolódásig tartó fellendülés már a gazdasági válság utolsó évében elkezdődött: a „mentőövet" az 1931-ben, majd 1934-ben megkötött német-magyar, majd az 1934-ben aláírt olasz-osztrák-magyar kereskedelmi szerződés jelentette. A két világháború között a mezőgazdasági termelés általános színvonala csak kismértékben emelkedett, nőtt a fejlett agrikultúrájú országokkal szemben fennálló lemaradásunk. Az éves átlagban 0,5%-os növekedést produkáló ágazat teljesítményét akár „helybenjárásként" is értékelhetnénk, ha nem vennénk észre a statisztikai adatok mögött kiolvasható néhány biztató jelenséget. A piaci kihívásokra válaszul a gazdasági válság évei után az állam tevőleges részvételével kezdetét vette a minőségi vetőmagvak szaporítása és értékesítése. Az agrárválságból történő kilábalás egyik fontos eszközének bizonyult az állami beavatkozás, ez többek között felárrendszer bevezetésében, a kedvezményes vasúti tarifapolitikában, a külföldre irányuló áruforgalom monopolizálásában nyilvánult meg. A korábbi időszakhoz képest gyarapodott a modern mezőgazdaságot megtestesítő traktorok száma, és csekély mértékben nőtt a gazdaságokban felhasznált műtrágya mennyisége. Hogy
