W. Nagy Ágota szerk.: A magyar mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti és vadászati szaknyelv kialakulása. (Bpudapest, 2003)

Csoma Zsigmond: „Magyarul írjuk, Magyarnak írjuk,..." (A magyar szőlészeti-borászati-kertészeti szaknyelv és szakterminológia kialakulása, fejlődése a 18-19. század fordulóján)

reformpolitikája nyomán a mezőgazdaságnak egyre nagyobb figyelmet szenteltek. Ekkoriban kezdett el Mitterpacher mezőgazdaságtant tanítani az egyetemen, s egyre több gazdálkodással kapcsolatos, ismeretterjesztő, oktató célzatú irat vagy könyv látott napvilágot. A felsőbb szintű iskolákban kezdett tért hódítani a természettel és a mezőgazdasággal kapcsolatos ismeretek oktatása, így a paptanárok már nemcsak saját szentbeszédüket adták ki, hanem az új tantárgyak tankönyveinek megírására is vállalkoztak. A korszak egyik jellegzetes alakja Görög Demeter volt, aki a szellemi kultúra mellett az anyagi kultúrát is nagy ügyszeretettel szolgálta. Sokat fáradozott a hazai, elmaradt mezőgazdasági ismeretek korszerűsítéséért, általában a magyar gazdasági élet felvirágoztatásáért. Mint lapszerkesztő, rendszeres tanácsadást folytatott, népszerűsítette a korszerű módszereket. Tessedik Sámuel működését különösen nagyra becsülte, több alkalommal ismertette tevékenységét, az általa alapított „Oekonomica Oskolát", oktatási, iskolapolitikai elgondolásait, szakírói munkásságát. Nagyváthy János „Szorgalmatos mezei gazda" című magyarul megjelent munkáját lelkesen propagálta, és örömmel számolt be arról, hogy a „kassai polgárok kapva kapják a Szorgalmatos Mezei Gazdát, s áldják az isteni gondviselést, mely megadta nekik érni, hogy szülött nyelveken olvashatnak oly hasznos munkákat, amelyekről álmodni se tudtak vala, míg a deák világ tartott". (Vagyis a latin nyelvű könyvek uralma.) Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa volt, mert a reformkori gazdálkodás ésszerűsítésével, ezzel együtt a mezőgazdasági ismeretek terjesztésével, a megalakuló regionális, megyei gazdaközösségek, társaságok, társulatok, majd pedig országosan az OMGE (Országos Magyar Gazdasági Egyesület) 19. század közepén megalakuló szakosztályai kezdtek foglalkozni. A protestáns egyházak képviselői, mind a református, mind az evangélikus lelkészek és néptanítók, részben kereseti kiegészítésként is egyre inkább foglalkoztak szőlészeti-borászati-kertészeti-mezőgazdasági kiegészítő tevékenységgel, példát mutatva a szaknyelv kialakulására és helyes használatára, miközben hirdették az újabb gazdálkodási ismereteket. így a szószék és a tanítói katedra is a szőlészeti-borászati ismeretek színhelye és eszköze lett, ahol az iskoláskorú gyerekek sajátíthatták el, ismerkedhettek meg alapszinten a magyar szakszókinccsel. Az új nyelvtörvény lehetővé tette, hogy az országgyűlés nyelve magyar, valamint a törvényhatóságok feliratai magyarul szerkeszthetők legyenek. Az 1839-1840. évi országgyűlés után hatalmas mértékben föllendült a politikai élet, ellenzéki szellem hatotta át a nemességet. Kossuth radikalizálódása a függetlenség kérdésének a gazdaság fejlődésével történő összekapcsolódását jelentette. 1841. november 15-én Kolozsvárott megnyílt az erdélyi országgyűlés, ahol ismét felmerült a magyar nyelv ügye. Mindez kedvezett a szervezett gazdasági ismeretterjesztésnek, a Természettudományi Társulat megalakításának. A polgári társadalmi értékek kialakítását és igényeit segítették