Kecskés Sándor szerk.: Az országos mezőgazdasági kiállítások és vásárok története 1881-1990. (Budapest, 1996)

Tanulmányok - DANKÓ IMRE - SZABÓ LÁSZLÓ PÉTER: Élelmiszeripari kiállítások (lektor: Pálmány Béla)

A mezőgazdasági kiállítások, vásárok története azonban sokkal korábbra nyúlik vissza, mint az Első Magyar Iparműkiállításon való részvétel. Korek József egy, a legkorábbi magyar termény- és virágkiállításról szóló tanulmányában azt írta, hogy mezőgazdasági kiállításaink gondolatát az 1827. évi bécsi terménykiállításból vettük. Bármily nagy lehetett is a bécsi kiállítás hatása, a lényeg az, hogy a magyar mezőgazdasági kiállítások, árumintavásárok eredetét az okszerű, korszerű magyar gazdálkodás terjesztésében kell keresnünk. Kiállításainkat, árumintavásárainkat a korai, majd az érett reformkor, Széchenyi István és Kossuth Lajos gazdaságpolitikai elképzelései, az azokat népszerűsítő Gazdasági Tudósítások, a Magyar Gazda hívták életre. A szabadságharc és bukása szinte semmiféle gátló körülményt sem jelentett az OMGE, illetve a mezőgazdasági árumintavásárok, kiállítások számára. Az OMGE már 1851-ben új alapszabályt készített, és annak alapján folytatta tevékenységét. Az új alapszabályban az Egyesület tevékenységei között kiemelt helyen szerepelt a mezőgazdasági kiállítások, árumintavásárok kezdeményezése, megrendezése. A hatvanas években felvetődött az a kérdés, nem volna-e jó a tényleges nagy érdeklődésre és kiállítókedvre való tekintettel a fővárosban állandó terménykiállítási csarnokot építeni. A terv nem talált egyöntetű pozitív fogadtatásra. Szaklapok hasábjain kellett a kérdést felvetni és megmagyarázni. Hasonló hangvételű vélemények a későbbiek során is előfordultak. Egyes gazdasági ágak, például éppen az élelmezési iparágak a sok kiállításon, árumintavásáron való állandó részvétel ellenére is úgy érezték, hogy lemaradtak, mellőzöttek s számukra a kiállítások vajmi kevés haszonnal jártak. Az ilyen, ebbe a kategóriába tartozó élelmiszer-iparágak a kiállításokon való részvételükkel kívánták iparáguk problémáira felhívni a figyelmet. Mint például a magyar malomipar is, 1885-ben. Ahogy az eddig elmondottakból, illetve utalásokból is láthattuk, a múlt század derekának mezőgazdasági árumintavásárai inkább kiállításjellegű intézmények voltak. A kiállítások tartalma a legkülönfélébb volt; leggyakoribbak a nagyon változatos terménykiállítások voltak. A terménykiállításokon voltaképpen terméseredményeket mutattak be, akár virág-, dísznövény-, erdészeti-, gyümölcs-, gabonakiállításról volt is szó. Az állattenyésztés körébe tartozó kiállítások egy része is minősülhet termény-, vagy termékkiállításnak, mint például a méz-, a hal-, a tej- és tejtermékek kiállításai. Az állattenyésztési-állattartási (tenyészállat) kiállítások, vagy kiállításrészek kétfélék voltak. Először is magukat az állatokat, a legszebb, legfejlettebb, a legjobb tulajdonságokkal rendelkező példányokat, az új, illetve újonnan bevezetett vagy nemesített fajták egyedeit mutatták be. Ezeknek a kiállításoknakbemutatásoknak fontos része volt a tartásmódok, a gondozás, az etetés bemutatása is. Másodszor pedig az állati eredetű anyagokat: bőrt, szőr- és gyapjúfajtákat, csontot, szaruanyagokat mutatták be. Azaz állati eredetű nem élelmiszeranyagokat, hanem ipari felhasználásra valókat. A kiállítások tekintélyes hányadát mezőgazdasági eszközök-gépek bemutatásai adták. Az ilyen mezőgazdasági eszköz-gépkiállításoknál, kiállításrészeknél is valamelyest szóhoz jutottak az élelmiszeripar kiállítási törekvései. Állandó jelleggel állítottak ki például szeszfőzdéi készülékeket, berendezéseket, újfajta (például Göndöcs-kaptárakat), különböző örlő-daráló berendezéseket stb. Ezek azonban csak közvetett módon tartoztak az élelmiszeripar keretébe. A szeszipar pavilonja az 1896. évi kiállításon