Kecskés Sándor szerk.: Az országos mezőgazdasági kiállítások és vásárok története 1881-1990. (Budapest, 1996)

Tanulmányok - SZABÓ LÁSZLÓ PÉTER: Méhészeti kiállítások (lektor: Szalainé Mátray Enikő)

A méhészek az előbb említetteken kívül számos kisebb-nagyobb hazai és nemzetközi kiállításon vehettek részt. A „kiállításdömpingre" jellemző, hogy miniszteri rendeletnek kellett szabályozni a kiállításokon való részvételt. A nemzetközi kiállításokon való részvétel elsődleges célja volt - az általános bemutatkozáson túl - az egyre növekvő hazai termelésnek piacot találni. Ezért a nemzetközi kiállítások mezőgazdasági csoportjában, általában a kiállítási terület néhány négyzetméterét a méhészek kapták meg. így volt ez az 1900-as párizsi nemzetközi kiállításon is. A kiállításon szerepelt kaptárak és segédeszközök Kühne Ferenc kereskedelmi méhészetéből kerültek ki. Az ország 34 legszebb méhészetének fényképes bemutatása mellett az irodalom és a statisztika is képviselve volt. A méhek természetrajzát és bonctanát bemutató részt a kolozsvári Bálint Sándor készítette el. A kiállítás alatti méhészeti kongresszuson Ambrózy Béla tartott — kóstolóval egybekötött - előadást a mézbor készítéséről. Szakmai szempontból jelentős volt még az 1902. év, melyben hazánkban, Temesváron tartották a német, osztrák és magyar méhészek 47. vándorgyűlését. Ebben az évben avatták fel a Gödöllői Állami Méhészeti Gazdaságot. Ez az akkori Európában egyedülálló intézmény nemcsak a méhészeti kutatásban és képzésben játszott vezető szerepet, hanem a későbbi kiállítások meghatározó szereplője is lett. A következő évek fontosabb hazai kiállításai a III. Országos Méhészeti Kongresszus és Kiállítás Pécsett (1907), a német, osztrák és magyar méhészek 55. budapesti (1910) és 59. pozsonyi (1914) vándorgyűlése voltak. Ezeken a kiállításokon már változott a - méhészek körében központi jelentőségű kaptárkérdés megítélése. A kiállítások bírálati szabályzata ugyan nagy hangsúlyt fektetett az általánosan elterjedt kaptárméretek betartására, de díjazhatónak ítélték a nem szabványos, gyakorlatban bevált kaptárokat is. Különösen figyelemre érdemesnek tartották a vándorlásra is alkalmasakat. Az első világháború, majd az azt követő gazdasági válság kedvezőtlen hatása a méhészetet sem kerülte el. Erősen visszaesett a kereslet a nyugat-európai piacon, illetve a hazai fogyasztás is csökkent. Az exportlehetőségek beszűküléséért az olcsó szovjet és amerikai mézet okolták, melyek elárasztották a hagyományosan jó felvevőpiacokat. A hazai fogyasztás növelése érdekében az Országos Magyar Méhészeti Egyesület keretein belül létrehozott Propagandabizottság fáradozott. Ez a bizottság szervezte a méztermeivények részvételét a Nemzetközi Arumintavásárokon. (Ezek nem a klasszikus értelemben vett kiállítások voltak, hanem csak az áruk bemutatására és minta utáni rendelésre szolgáltak.) A mézkereskedelem felkarolását felsőbb szinten később, az 1931-ben megalakított Mézszindikátus végezte. A háborút követő első jelentős rendezvény az 1925. évi budapesti, Országos Méhészeti Kiállítás volt. A méreteiben szerény, de szakmailag jól sikerült kiállítást a városligeti Mezőgazdasági Múzeum fedett kiállítási csarnokában rendeztték meg, egyidőben a Faluszövetség Széchenyi-kiállításával. (Az élő méheket az Anonymus-szobor háta mögötti gyepes, fás területen mutatták be.) Újdonságnak számított, hogy az összesen 10 csoportból álló kiállítás négy önálló csoportját a különböző módon feldolgozott méhtermékek képezték. Fontosságát hangsúlyozva, külön szekciót kapott a méhészeti botanika és az anyanevelés. Az 1928-ban megrendezésre került esztergomi méhészeti kiállítás néhány újdonság miatt volt érdekes. Itt szerepelt először az OMME Hunor kaptára. (A Hunor-rendszerű kaptár már korábban is Góndöcs-féle lapozó kaptár