Kecskés Sándor szerk.: Az országos mezőgazdasági kiállítások és vásárok története 1881-1990. (Budapest, 1996)
Tanulmányok - FÜLÖP ÉVA MÁRIA: A magyar mezőgazdaság és bemutatói. 1881-1945 (lektor: Szuhay Miklós)
A magyar mezőgazdaság és bemutatói 1881-1945 Fülöp Éva Mária z 1848-1949 közötti, mintegy száz éves időszak a magyar mezőgazdaságnak az úrbériség felszámolása után kibontakozott, kapitalizmus kori fejlődése történetét fogja át. A szóban forgó JL Vkorszak három nagyobb fejlődési szakaszra bontható: a jobbágyrendszer felbomlását és felszámolását követően átállás a tőkés gazdálkodásra és korszerűsítés; a tőkés mezőgazdasági üzem megteremtése; majd a két világháború között alkalmazkodási kísérletek a megváltozott körülményekhez. Az első két szakasz mint a „nagybirtoktól a nagyüzemig" vezető út foglalható össze, melynek során, a mezőgazdasági árutermelés előrehaladtával, a robotoltató földesúri gazdálkodás fokozatosan átalakult a bérmunkán alapuló tőkés nagyüzemmé. A tradicionális viszonyok felszámolása a jobbágyrendszert megszüntető, annak gazdasági kötöttségeit is feloldó, 1848. évi áprilisi törvényekben gyökerezik: ha mégoly ellentmondásosan is - hiszen továbbra is megoldatlan maradt a földdel nem rendelkező zsellérek helyzete, elhúzódott a tagosítások, elkülönözések végrehajtása és a szőlődézsma ügyének rendezése -, de az úrbéri szolgáltatások, a földesúri joghatóság eltörlése és a nem nemesek birtokszerzési jogának törvénybe iktatása biztosították a tőkés agrárfejlődés kibontakozásának lehetőségét. Az új gazdasági formáció megerősödése felgyorsult az 1867. évi kiegyezés utáni időszakban. A feudális maradványok továbbélése, a tőkehiány, a kedvezőtlen hitelviszonyok csak lassították, de nem akadályozták meg az 1880-as évektől jól érzékelhetően megvalósuló gazdasági előrehaladást. A továbbra is meghatározó súlyú nagybirtokok kapitalizálódásának útja nagymértékben meghatározta az ország egészének agrárfejlődését. 1848 után - a nagybirtok feudális kori hármas funkcióján belül a közigazgatás és a jogszolgáltatás szerepének fokozatos csökkenésével egyidőben előtérbe került a gazdálkodás jelentősége. A feudális járadékokért 1855-ig csak kártalanítási előleget kaptak a birtokosok. A kártalanítási összeget sem egyszerre vehették kézhez: az 5%-kal kamatozó földtehermentesítési kötvényeket 1857-ig juttatták el hozzájuk. így a jobbágyaiktól járó termény- és pénzszolgáltatás, valamint ingyen munkaerő (robot) elvesztésével a nagybirtokosok csak területük egy részén alakítottak ki saját kezelésükben tőkés jellegű termelőüzemeket. A kötött vagy korlátozott forgalmú birtokokon belül, a nagyságrendben a hitbizományok után következő egyházi birtokokon azonban továbbra is a házi kezelés dominált. A kibontakozó, a kiegyezés után felgyorsuló gazdasági fejlődés vezetett el az áttéréshez az intenzív mezőgazdasági termelésre a múlt század végétől, e század elejétől. A belterjes gazdálkodás térnyerésének legfontosabb mozzanatai az agrárágazatban a szántóföldi művelési rendszerek korszerűsítése, a növénynemesítés nyomán megjelenő nagyobb hozamú vetőmagvak elterjedése, a fajtaváltás az állattenyésztésben, a takarmányterjesztés, a gépesítés és a fokozottabb talaj erőpótlás (rendszeres trágyázás, műtrágyázás) megindulása voltak. Az erősödő városi fejlődés által is növelt kereslet és a szállítási lehetőségek fejlődése (nagy jelentőségű a vasúthálózat kiépülése) szintén az intenzív irányú mezőgazdasági termelésnek kedveztek. Az intenzívebb gazdálkodás elterjedésében és a sikeresebb értékesítésben kétségtelenül nagy szerepet játszottak a különféle gazdasági egyesületek és az egyre gyarapodó számú szövetkezetek I.
