Kecskés Sándor szerk.: Az országos mezőgazdasági kiállítások és vásárok története 1881-1990. (Budapest, 1996)

Tanulmányok - FEKETE LAJOS: Sertéstenyésztési kiállítások (lektor: Kovács József)

Figyelemre méltó két szám: amíg 1921-ben 70, addig ebben az évben már 547 sertést vásároltak meg. A nagydíjat Csobaji József mangalica kanja kapta. Ennek a vásárnak a kapcsán került szóba először az a sonkasertés-kérdés, amely a két háború közti időszakban nemcsak egy sajátos piaci szokvány: a 60-70 kg-os "sonkasüldő ' ' létrejöttéhez vezetett, hanem szükségképpen életre hívta a hússertésnek azt a hasznosítási típusát is, amely genetikailag alapozta meg ennek az "árunak' ' piacképességét. Ez a típus - amelyre évtizedek múltán a "klasszikus" jelző tapadt - az a "sonkatípus' ' amelyre jellemző a sertés gyors fejlődése, hogy a 65 kg elérésekor már kész, telt formákat mutasson, és a zsírosodásnak olyan üteme, hogy eddig a súlyig se a szalonna ne vastagodjék, se a hús ne zsírosodjék. 1924- ben "általános véleményként az alakult ki, hogy az idén nemcsak számra (mert hiszen külön deszkabarakkokat kellett építeni), de minőségre is a sertéscsoport volt a kiállításon a legsikerültebb." Valóban, amíg az előző évben 53, addig most 74 kiállító vett részt 7 fajtával és néhány keresztezéssel. Először szerepelt a német nemesített fajta - rögtön 3 kiállítóval. Különös, hogy e kiállítás alkalmával vált publikussá egy olyan formalizmus, ami közel fél évszázadon keresztül megőrizte érvényét: "Ki kell emelnem az angol fajtát tenyésztők ama helyes és okos eljárását, hogy csókaszemut és szőrcsigáshátut (wirbliset) nem hoztak föl és nem rontották velük a bemutatott anyagukat. ' ' 1925- ben, a 34. tenyészállatvásáron a sertéseket bíráló bizottságban új tagokként Csáky Ferenc és Anghi Csaba Geyza nevével találkozunk. De újdonságnak számított a kiállítók között is több olyan gazdaság, amely a következő szűk két évtizedben jelentősen hozzájárult sertéstenyésztésünk fejlesztéséhez: a mezőhegyesi ménesbirtok, a zirci apátság (az előszállási uradalom mangalica kanja lett a nagydíjas), a szatmári püspökség, a gödöllői koronauradalom, a magyar kegyes tanító rend, a debreceni gazdasági akadémia. Feltűnik, hogy a háború után megalakult új vállalkozások - mindenekelőtt a részvénytársaságok - ezen a kiállításon már jó anyagot tudtak bemutatni. Egyébként mangalicával 54 kiállító jelentkezett, az összes többi fajtával és a keresztezésekkel 24. Yorkshire-kollekció 9 volt. A számok azt mutatják, hogy a berkshire és a Cornwall népszerűsége fokozódik. A Köztelek kommentárjából talán még egyet: Először találkoztam a sertések "Leistung' '-jávai, ami most még csak arra a kiállított kocára vonatkozott, "amely 3 és fél éves kora mellett ötszöri ellésre 57 malacot ellett és abból fölnevelt 53 darabot." A következő évben már 15-re nőtt a yorkshire-kollekciók száma. Nem szabad említés nélkül elmenni amellett, hogy ezen a vásáron már volt egy kiállító (Szabolcs Bálint, Szilfamajor), aki külön mutatta be a "nagy york"-jait és külön a "közép-york"-okat. Ez azért nevezetes dolog, mert amíg ez utóbbiak a "klasszikus sonkatípust" (1. az 1923. évi kiállításról írottakat) testesítik meg, addig a large white már számottevően hosszabb ideig „nő", azaz később - csak 90 kg körüli súly elérése után - kezd el intenzívebben zsírosodni (vö. lassú fejlődés + gyors növekedés), így ez a - genetikailag meghatározott - hasznosítási típus ("bacon-típus") alkalmas az angolok által igényelt, 90 kg élősúlyú bacon-süldő előállítására. Arra azonban - már most jelezzük -, hogy ez a típus vegye át a vezető szerepet, még csaknem negyed századot kellett várni. Az összesen 931 sertés minőségével a szakemberek elégedettek voltak. A nagydíjat mangalica kanok kapták - éspedig a szatmári püspökség pusztahidvégi gazdaságából, de dicséret illeti a zirci főapátság és kegyes tanítórend állatait is. A legkelendőbb a mezőhegyesi anyag volt. Az 1927. évi kiállítás katalógusában a haladást tükrözi az egyes csoportokhoz írt "törzskönyvezve a hússertéstenyésztők Orsz. Egyesületénél", illetve a "házitörzskönyv" megjegyzés, 1928-ban pedig már ugyanez az utalás föllelhető a Mangalicatenyésztők Orsz. Egyesületére is. Ugyanígy érdemesnek tartom a figyelemre, hogy ekkor már 31 yorkshire-kiállító közül 8 megkülönböztette egymástól a middle white és a large white fajtákat, de azt is szóvá teszem, hogy a pázmándi bérgazdaság nagydíjas york kanja - fényképről ítélve - a sonka- és a bacon-típus közötti átmenetet képviselte - annak ellenére, hogy a beszámoló a "nagy yorkok" között említi. Sajátságos, hogy 1929-ben újra csak yorkshire fajta van - a nagyfehér és a középnagy-fehér megkülönböztetése nélkül. A nagydíjas kan is átmeneti típusú (Deutsch Gyula örökösei). Igaz, a néhány év óta rendszeresen kiállított nemesített német (veredeltes Landschwein) mellett már megjelent - jól elkülönítve - a német nemes (Edelschwein) fajta is (majsai béruradalom, a fornapusztai Eszterházy-gazdaság és br. Jeszenszky Andor). Ezekre az évekre egyebekben a tenyészállatok iránti lanyha kereslet volt a jellemző és az, hogy megjelentek a kiállításon a hentesipar termékeit bemutató és árusító üzletek is.