Kecskés Sándor szerk.: Az országos mezőgazdasági kiállítások és vásárok története 1881-1990. (Budapest, 1996)

Tanulmányok - FEKETE LAJOS: Sertéstenyésztési kiállítások (lektor: Kovács József)

A történelmi Magyarországon - sajátos földrajzi helyzete folytán - mind a négy fajtacsoport éreztette hatását a fajták kialakításában, már amennyire e régi fajtákról egyáltalán tudomást szerezhetünk. A sertésről ugyanis sok vonatkozásban maradt ránk emlék, de a fajtákra, azok leírására a kielégítőnél is kevesebb gond fordult. A bemutatott ábra is csak tanulmányaim alapján legvalószínűbbnek tartott fajtaeloszlásról tájékoztat - annak hangsúlyozásával, hogy több mint biztos, a mai értelemben vett fajtapolitika évszázadokon keresztül nem is létezett. Ennek ugyanis - valószínűleg még alig-alig tudatos - megjelenését csak a XVIII. század második felére teszem, mikor a hazai gazdák észrevehették azt a jelentős különbséget, ami egyrészről a bakonyi sertés, a réti disznó, másrészről a szerb területekről származó, országunkon keresztülhajtott sertések között mutatkozott, ez utóbbiak javára. Ennek nyomán országosan számottevő mennyiségű szerb sertés került a hazai tenyésztők kezébe vásárlás, csere stb. útján. így 1833-ra, a mangalica "születésének" idejére már sok magyar tenyészet vált alkalmassá a József nádor kisjenői uradalmába Milos szerb fejedelem ajándékozása révén került sumadia törzs nemesítő hatásának fogadására. így vette kezdetét az a maga nemében páratlanul sikeres tenyésztőmunka, amelynek eredményeként a magyar mangalica vált a világ legkiválóbb zsírsertésfajtájává, és pár évtized alatt teljesen kiszorította az összes "régi" fajtát. A megváltozott fogyasztási viszonyokon múlt, hogy ezt a vezetőszerepét át kellett adnia szűk évszázad múlva a hússertésfajtáknak. A tenyészirányok e folyamatos megváltozásainak fázisai a hazai állattenyésztési kiállításokon végigkísérhetők. Kiállítások 1914 előtt "A reformkor reggelét élő Magyarországon" már 1829-ben volt "marhakiállítás", ahol még csak a juh, ló és szarvasmarha kapott helyet. Sajnálatos, hogy ezt az "elsőt" nem követte második, és 1881-ig kellett várni, amíg újra az "első" tenyészállatvásár megnyitotta kapuit. Ettől az időtől kezdve viszont az I. világháború kitöréséig minden évben - négy: az 1884., 1888., 1890. és az 1911. évit kivéve - változó, de összességében folyamatosan növekvő részvétel és érdeklődés mellett sor került a kiállítások megrendezésére. A sertések bemutatására az első alkalom 1885-ben kínálkozott. Ekkor írja Egán Ede a Gazdasági Lapok-ban: "Sertéskiállításunk határozottan olyan lesz, minőt a világ még sehol sem látott, és az ország első hizlalóinak közreműködésével létesítendő mintahizlalda által egy, a kiállítás tartamán messze túlható, nagyszabású gyakorlati czél fog eléretni." Erre ugyan még várni kellett a millenniumi kiállításig, de 1887-ben a 6. tenyészállatvásáron már kereken 120 sertést regisztráltak - olyan kategorizálás szerint, ami hosszú éveken keresztül időállónak bizonyult. A „hazai kondort' ' (így nevezték a XX. század első évtizedéig a mangalicát) szőke és fekete színváltozatban bírálták, és külön szerepeltették az „angol irányú" sertéseket. Ez utóbbi csoportban csak a poland-china fajtának díjazásáról számolnak be, bár ebben az időben már sok angol fajta volt ismert hazánkban. Gyors fejlődésű, korán zsírosodó fajta ez, amelyet a hazai tenyésztők a mangalica jó keresztezési partnerének tekintettek. Ezen a kiállításon az állatokat elbíráló bizottságokban találjuk - a többi között - Tormay Bélát, Losonczy Mihályt és Karsai Albertot. A „magyar sertés" csoportban díjakat kaptak Wertheimstein Alfréd, gr. Wenckheim Frigyes, Kohner Zsigmond és Károly állatai, a poland-china fajtát pedig Karper Gusztáv, gr. Eszterházy Miklós, Tarisch Antal és Ovye Henrik sertései képviselték legsikeresebben. Nevezetes, hogy Tarisch Kajetan berkshire kanja ezen a kiállításon kapott elismerő oklevelet. A berkshire és több, hozzá hasonló hasznosítási típusú angol fajta fél évszázadnál tovább játszott számottevő szerepet sertéstenyésztésünkben. Ezek a fajták az eredeti keltagermán jelleghez viszonyítva némileg kisebb testűek, sokkal gyorsabb fejlődésűek és korábban zsírosodók voltak — visszavezethetően arra, hogy Nyugat-Európában már a XVIII. század közepétől ismerték, mi több: a tenyésztés számára hozzáférhetővé tették az ázsiai sertésfajtákat. Ilyen tenyésztési háttérrel rendelkeznek azok a fajták, amelyek hazánkban meghatározó jelentőségűekké váltak: a berkshire, a Cornwall, a middle white, a large white stb. Az 1892. évi, 9. tenyészállatvásáron több, említésre méltó újdonság jelentkezett. A kiállításnak a célja is módosult, lehetővé vált az állatok megvásárlása is. Ekkor fogalmazódik meg a Köztelek hasáb-