Kaposi Zoltán: Uradalmak, földbirtokosok és birtokforgalom a Dél-Dunántúlon a 19. században - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 14. (Budapest, 2019)

3. A földtulajdon-változások mintázatai (1780-1850). Esettanulmányok

másik ágon is birtokokhoz jutott, mégpedig az úgynevezett Somlyay-Faiszyrokonság földjeinek nagy részéhez. Az örökségre sokan tartottak igényt; a jogigények a 18. század elejére két nagy rokonsági tömb, mégpedig a tóti Lengyel és a kaposmérei Mérey família körül formálódtak. A Lengyel és a Mérey családok aztán 1722-ben elosztották a Somlyay-Faiszy-örökséget egymás között, amelynek során a Lengyel családhoz került mintegy hat jelentősebb falu (Tab, Kadarkút, Bogát, Viszló, Vrászló, Gige) határát képező mintegy 30 000 holdnyi terület.191

A fenti birtokosztály azt hozta magával, hogy a továbbiakban a tóti Lengyelek a családon belüli földörökítések alkalmával már nemcsak az ősi birtokokat, hanem a szerzett Somlyay-Faiszy-birtokokat is feloszthatták. Ennek legfontosabb eseménye az 1745. év volt, amikor a korábbi alispán, Lengyel Miklós halála után az örökösök osztályt ültek. Az ősi Lengyel földeket a két férfi örökös (Gáspár és Lajos) kapta meg, míg a Somlyay-Faiszy-birtokok ötöd-ötöd részét mind az öt testvér, vagyis a két említett férfin kívül a három lány: Krisztina (Nedeczky Károly felesége), Julianna (Vrancsics István felesége) és Borbála (Baranyai Imre felesége) is megkapta. A férfiágakon kevés örökös jelentkezett a 18. század második felében, a lányágakon viszont annál több. S mivel a század második felében két generáció alatt számos ág kihalt, így örökké problémát jelentett, hogy az odakerült földek mely ágakra háramlanak vissza. így nem kell azon csodálkoznunk, hogy például a 19. század elejére voltak olyan ágai a rokonságnak, ahol a korábbi földek 1/1280-ad része volt már az örökség tárgya.192 Ez persze már csak jogilag értelmezhető; esetleg egyfajta közös gazdálkodás eredményeképpen évente pár forint jövedelemmel járt, sokszor inkább teher volt, mint haszon. Azt világosan lehetett látni, hogy az ilyen teljesen széteső birtokok alkalmatlanok a jövedelemterhelésre, s csak egy módon használható ki a 18. század, s főleg a század végének emelkedő agrárárakkal rendelkező időszaka, ha valaki jogszerű módon egybevásárolja a földeket, s valós uradalmakat szervez belőlük. Ez a személy a fenti esetben boronkai Boronkay József (1744-1816) fiskális volt.

A Boronkay régi nemesi família, a 15. századtól találkozhatunk a forrásokban nyomaikkal. Birtokaik több megyében feküdtek: Borsodban, Fejérben, Trencsénben és Somogybán. Feltehetően ősi kúriájuk a Somogy megyei, Marcalitól nem mesze lévő Boronka helységben volt, nevüket valószínűleg innen nyerték.193 József apja szerencsés házasságok útján több birtokot is szerzett a megyében, így például Somogyszilt is. József testvérei közül a legismertebb György, a legidősebb fiú, aki 1767-1774 között vármegyei főügyész volt, s jelentős szerepet játszott az úrbérrendezés Somogy megyei végrehajtásában. Fele191 A tóti Lengyel és a Somlyay-Faiszy-örökséghez lásd: Kaposi (1994); Kaposi (2000) munkáját.

192 Kaposi (2000): 36.

193 Lásd Baranyai (1914) és Nagy (1860) munkáit.

47