Kaposi Zoltán: Uradalmak, földbirtokosok és birtokforgalom a Dél-Dunántúlon a 19. században - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 14. (Budapest, 2019)
6. A birtokváltozások mintázatai (1850-1918) Esettanulmányok
Országos Kiállítás Végrehajtó Bizottságának elnöke volt.776 1887-1892 között elnöke volt a Baranya megyei Gazdasági Egyesületnek.777 A szervezeten belül erőteljesen szorgalmazta az egyoldalú szántógazdálkodás megváltoztatását. Elnöke volt a Baranya megyei Lótenyésztési Bizottságnak. Egyik alapítója, később elnöke volt a Pécsi Sertéshizlaló és Áruraktár Rt.-nek.778 Szervezője és támogatója volt a Kaposvár-Szigetvár-vasút létrehozásának, amelyben birtokai közelsége miatt érdekelt is volt.779 Társadalmi szerepvállalásai is segítették a betagolódást. Apja és bátyja nyomdokain járva támogatta az evangélikus egyházat. 1867-1901 között a pécsi ágostai hitvallású Evangélikus Egyházközség világi elnöke volt, s ennek során anyagilag és szervezéssel is segítette egyházát.780 Egyéb karitatív tevékenységéről is tudunk: így például adományokkal támogatott szaktudományos folyóiratokat. Tagja volt Baranya vármegye közgyűlésének, 1887-ben 2. volt a megyei virilis listán.781 Mindennek megkoronázásaként 1889-ben „a közügyek terén szerzett érdemei elismeréséül” királyi tanácsosi címet kapott,782 1891-ben pedig közéleti tevékenységéért megkapta a Ferencz József-rend lovagkeresztjét.783 Természetesen a gyorsan szaporodó család miatt a birtokok egyben tartására nem volt sok esély. Egyrészt saját gyermekeit, másrészt volt testvére, II. István ágát is ki kellett elégítenie, hiszen az 1890-es birtokvásárlásai abból a pénzből történtek, amit testvérével, illetve annak leszármazottjával együtt szerzett. A Nádosy-utódok közül Elek még csak-csak nevezhető gazdaságilag sikeresnek, ám sem Imre (a későbbi országos főkapitány és a frankhamisítási perben elítélt politikus), sem István ágán III. és IV. István nem hagyott mély gazdasági nyomot a térség életében. A família egyes tagjai a későbbiekben próbálkoztak különböző bérletekkel, állatkereskedelemmel, kisebb földbirtokokon való gazdálkodással, de ezek általában nem jártak sikerrel. A szétdarabolódó Nádosy-földekből az 1930-as években már több birtokrészt el is kellett adni.784 Mindenesetre tény, hogy a helesfai és görösgali birtokok egy kis része, valamint a Tótkeresztúr melletti Elekmajor a második világháború végéig a család leszármazottjainak kezén maradt. 776 Vasárnapi Újság, 1888. augusztus 12. (33. szám) 1-2. 777 Pécsi Napló, 1913. június 15. 778 Lásd: Sertéshízlaló (1909) 779 Erdősi (1983): 223. 780 Baldauf (1926): 43-45. 781 Nagy Imre Gábor főlevéltárosnak, a MNL BML igazgatóhelyettesének szíves közlése. 782 BFL Király személye körüli miniszter levéltára. Elnöki iratok. No. 69151. Év: 1889. Iktatószám: 109. 783 Kaposi (2014/a): 32. 784 Lásd például: Új Katedra, 2010. május-június, 32. 165