Kaposi Zoltán: Uradalmak, földbirtokosok és birtokforgalom a Dél-Dunántúlon a 19. században - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 14. (Budapest, 2019)
5. Birtokforgalmi változások a kapitalizmus kialakulásának idején (1850-1918)
birtokszerzését (ajándékozás révén),484 a Vasdényey család vásárlásait, de akár a fent már említett Kacskovicsok is kihasználhatták a szabad birtokokra a hivatali funkciókból fakadó rálátásukat. Van azonban egy jól látható olyan csoport is, amelynek előtte nem sok köze volt a földtulajdonhoz. Megjelent a somogyi birtokosok között egy pécsi illetőségű kör. Pécs nagyon gyorsan fejlődő város volt az 1850 utáni időszakban, ahol jelentős tőkés vállalkozó réteg jött létre, akik közül többen földbirtokosokká is váltak Dél-Dunántúlon. Somogybán Engel Adolf, Pécs egyik legjelentősebb ipari és kereskedelmi vállalkozója Simonfán vett birtokot.485 Ivankovits Károly Kastélyosdombón rendezkedhetett be. Az Eiser és Scholz cég Boldogasszonyfán szerzett birtokot (közülük Scholz katonaorvosnak volt rokonsági kapcsolata is a korábbi Igmándy-birtokokhoz).486 A már említett földbirtokosok közül Nádosynak, Mándynak, a Jeszenszkyeknek, a Szilyeknek, a Siskovitsoknak, Somssichoknak, Gáloknak, Talliánoknak stb. szintén voltak pécsi érdekeltségei. De jöttek vállalkozók máshonnan is. A külföldiek közül említsük meg a bécsi cukorgyáros Satzger családot, a bankár és kereskedő Biedermannokat,487 valamint a nagyiparos Hohenlohe herceget, a stájer származású Kladnigg Alajost, de még a bécsi Hauser lókereskedő cég is vett egy birtokot. A Pestről/Budapestről érkezett vállalkozók között a Wodianer, a Sina, a Mauthner, a Freystádtler család érdemel kiemelést. A vállalati/céges tulajdonra lehet példa a Ring Lipót és Samu cég, a Berger Antal és fia cég Kaposvárról, a Balatonföldvári fürdő rt. Találunk pénzintézeteket (Belga Bank, Zalamegyei Takarékpénztár, Kaposvári Gazdasági és Ipari Takarékpénztár488 stb.) is a tulajdonosok között, s ez még akkor is fontos, ha sokszor csak átmeneti időre váltak birtokossá. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a helyi pénzintézetekben a megye középbirtokosai igencsak jelen voltak, a legrégebbi ilyen intézet, az fr 22. kép: Kacskovics Lajos, Somogy megye alispánja 484 Budapest Főváros Levéltára (a továbbiakban BFL) VII.200.a - Ökröss Bálint közjegyző iratai. Okiratok. Ajándékozási nyilatkozat, 1887. november 16. 485 Engel (2008): 37. 486 Habich (1989): 128. 487 Lásd a 6.2. fejezet esettanulmányát. 488 Gazdacímtár (1911) adata alapján. 108