Szirácsik Éva: Gazdálkodás a Koháryak Nógrád vármegyei központú birtokain (1647-1731) - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 13. (Budapest, 2017)

III. A Nógrád vámegyei központú birtokok népessége és gazdálkodása

I. Lipót (Balassa)Gyarmat, Fülek, Szécsény és Hollókő esetében is csak úgy en­gedélyezte az újratelepítést a Koháryaknak, hogy még évtizedekig végházi (praesi­diarius) jogok és kötelezettségek mellett élhettek az ott lakók.512 Mindez okozhat­ta, hogy az egykori katonák és leszármazottaik szívesen telepedtek le az egykori végvárak körül elterülő mezővárosokban. Ilyen szempontból elsősorban Fülek volt érintve. 1716-ban itt élt Borbás János füleki hadnagy egész házhelyén. A fél házhellyel rendelkező gazdák közül 12 családfő neve mellé jegyezték le, hogy ap­juk katonaként szolgált a füleki várban.513 Az egykori végvár katonái az 1682. évi pusztulás után más településekre is elköltöztek. A horti Tott Gergely és Mihály gazdák apja is füleki katona volt.514 Péter János Füleket védte katonaként, de az 1710-es években már Szécsényben élt, zsellérsorban.515 Horti István szécsényi fél házhelyes gazda apja viszont kékkői katona volt.516 A hollókői Nagy Mátyás apja Hollókőt védte hadnagyi rangban, míg a csitári Hercseg János apja Drégelypalán­­kon volt katona.517 Gyöngyös mezővárosnak is volt aktív katonája, Horvath János, aki Ebergényi László ezredében szolgált, s felesége gazdálkodott a fél házhelyén. (Balassa)Gyarmaton ekkor csak obsitos katonák éltek. Halga Mátyás 1706-ban érkezett a mezővárosba, ahol V» házhelyet kapott.518 Olá Márton az erdélyi Bon­­chidát és Bánffy György földesurat hagyta ott, hogy 1714-ben (Balassa)Gyarmatra kerüljön, és tizennégy éves sógorával ks-ad házhelyén gazdálkodjon.519 520 III. 7. 2. táblázat A mezővárosi gazdák származása520 mezőváros gazda nem ismert helybeli jövevény fő fő% fő % fő % (Balassa)Gyarmat 39 3 8 0 0 36 92 Fülek 54 13 24 19 35 22 41 Szécsény 93 38 41 5 5 50 54 Gyöngyös 70 26 37 17 24 27 39 Gyöngyöspata 110 2 2 85 77 23 21 Az uradalmakban élt gazdák vallomásaiból arra következtethetünk, hogy az adott településen régóta élő családokhoz és gazdákhoz képest a jövevények megítélése nem volt olyan kedvező. Minden bizonnyal ez az állítás nem lehetett érvényes a XVIII. század eleji (Balassa)Gyarmatra. Gyakorlatilag senki sem vallotta magát 5I2Pálmány, 1988.178. 5,3 Szirácsik, 2007.150-153. 5M Szirácsik, 2007. 124. 515 Szirácsik, 2007. 26. 516 Szirácsik, 2007. 26. 517 Szirácsik, 2007.57., 48. 518 Szirácsik, 2007.79. 519 Szirácsik, 2007.71. 520 Szirácsik, 2007. 25-33., 68-81., 109-112., 123-136., 150-154. 150

Next

/
Oldalképek
Tartalom