Szirácsik Éva: Gazdálkodás a Koháryak Nógrád vármegyei központú birtokain (1647-1731) - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 13. (Budapest, 2017)

III. A Nógrád vámegyei központú birtokok népessége és gazdálkodása

uradalma zálogbirtokként a Koháryak kezelésében volt 1724-ig.261 Koháry II. Ist­ván Szalatnyapusztáját viszont 1727-ben az a Bulyovszky István bérelte, aki 1705 táján losonci postamester volt, s akinek testvére, Dániel nagy ívű gazdasági pályát futott be II. Rákóczi Ferenc Gazdasági Tanácsában.262 1726 novemberében pedig a rimaszombati törvényszékre igyekvő Bene István lovait látták el Koháry széná­jával és abrakjával, pedig Bene Rákóczi államában a tartományi hadbiztosi tiszt­ségig vitte.263 1716-ban összeírták a Koháry-birtokon élők neveit. Az összeírásban nem tet­tek említést arra vonatkozóan, hogy a Rákóczi-szabadságharc idején ki milyen pártállású volt, ilyen listát nem is kért Koháry II. István. A nevek alapján azon­ban beazonosítható több személy, aki II. Rákóczi Ferenc híve lett, sőt olyan is, aki valamilyen tisztséget vállalt, vagy a császári és királyi seregek ellen harcolt. A Füleken élő Horváth Pál nemes is a szabadságharc idején a fejedelem oldalá­ra állt, s csak 1710 novemberében tért vissza a császáriakhoz, a szécsényi Ficsor János pedig 1710 októberében.264 Az ugyancsak nemes Kecskeméthy Pál Kohá­ry szécsényi birtokrészén élt a szabadságharcot követően.265 Kecskeméthy a fe­jedelem államához tartozó Nógrád vármegye szolgabírája volt 1707-től 1709-ig, miközben 1706 és 1709 között szécsényi alharmincadosként is tevékenykedett.266 A szécsényi Labancz Mihály 1705-ben Nógrád vármegye lovasságának zászlaja alatt harcolt a császáriak ellen alhadnagyként.267 A Koháry-uradalont területén élő egykori katonák más jellegű gazdasági kapcsolatba is kerülhettek Koháryval. A nemes Jánossy János, aki Bercsényi mellett ezereskapitány, majd parancsnok volt, 1716-ban Koháry szécsényi birtokán élt. 1726-ban nem tudjuk miért, de 25 forintot kapott földesúri parancsra.268 A Koháry-uradalom alkalmazásában állók között is volt - igaz, akkor még a bé­csi udvarhoz hű - neves rebellis. A Rákóczi-szabadságharc megkezdése előtt Kor­­ponay János Koháry birtokainak jószágkormányzója volt. Noha Korponay még az 1680-as években Koháryval együtt raboskodott Thököly börtönében, 1704-ben csatlakozott Rákóczihoz.269 A szabadságharc leverése után már nem lett uradalmi 261 Heckenast, 2005. 148-149. SABB, L. Rodya Panstvá, II. Panstvá. Panstvo Koháry-Coburg vo Fil’akove, 1720-1724 közötti számadások. 262 Heckenast, 2005. 83. $ABB, L. Rody a Panstvá, II. Panstvá. Panstvo Koháry-Coburg vo Fil'a­­kove, 1727. évi számadás. 263 Heckenast, 2005. 54-55. SABB, L. Rody a Panstvá, II. Panstvá. Panstvo Koháry-Coburg vo Fil’akove, 1726. évi számadás. 261MNL NML IV. 1. a. Nemesi közgyűlési jegyzőkönyv 1710-1716. 1711. február 9-én Szakai faluban tartott általános nemesi közgyűlésen készült összeírás. 33-38. (Szirácsik, 2007. 152., 25.) 265 Szirácsik, 2007. 27. 266 Heckenast, 2005. 224. 267 Szirácsik, 2004. 310., Szirácsik, 2007.27. 2“Heckenast, 2005. 206.; Szirácsik, 2007. 27.; §ABB, L. Rody a Panstvá, II. Panstvá. Panstvo Koháry-Coburg vo Fil’akove. A füleki uradalom számadása 1726-ból. 269 Heckenast, 2005. 245-246. 87

Next

/
Oldalképek
Tartalom