Takáts Rózsa (szerk.): „A' gasdasági kormány - írta egy aradi” - 1830. Bartosságh József (1782-1843) kézirata a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2014)
Tekintetel a magyar hazánk gazdasági velejére
második esztendőben egy borjút nevelt. - Gyönörködve sétálunk most ott, ahol öttven esztendők előtt a búval180 horgyogott, a béka vretyegetet, virágot, parag szénát kaszálunk, ahol öreg atyánk, de talán még atyánk is a szúnyogok kínzása alat rókát, vidrát, vadkatsát lőtt. - És ott a lóistálló - erős, győzős a társzekeres, vagy amely a fát, a téglát, szénát, gabonát hord - friss, virgancz, könyü a hintó eleibe való. - Büszke, tüzes, serény az Erdélj Tatár,181 Angol Paripa182 - bolthaitott, kőoszloppal támogatott, tiszta istálójába világ, levegő tetzésse szerént vagyon, a szénát vasskassból, a zabot márvány kávából eszi és a friss vizet mesterséges fortélyai ólomtsévékbe szinte az szája alá vezettetik. 180 büval - bivaly - A melegebb éghajlatú, mocsaras területeken tartották, ahol a szarvasmarha tenyésztése nem volt sikeres, és jelentős igaerőre volt szükség, de egyes feltételezések szerint a svájci tejelő fajta megjelenése előtt a bivalyok esetében a tejtermelés jelentősége is nagyobb volt. Bivalytejből készült vajról már a korai századokban tudunk. Lehetséges, hogy őket csak néhány esetben igázták, így a tavaszi dús legelőkön a zsírdús tejük hasznosítása valószínűnek látszik. Magyarországon a 19. század elején a bivalyok száma körülbelül 130 000 egyedre volt tehető. GAÁL, 1966, 410—4-13. p. 181 Az erdélyi ménesek lovai túlnyomó többségükben a régi magyar erdélyi fajta lovai voltak, s ha javították őket, akkor az főleg keleti vérű lovakkal történt. Voltak azonban mágnások, akik a tömegesebb testű spanyol fajtákat tenyésztették, pl. Bánffy báró ménese Bonchidán (Kolozs vm.; ma: Bontida, R.) ekkor tiszta spanyol eredetű 16 markos kancákból állt. Spanyol és nápolyi eredetű kancákat tartottak mások is, így Bethlen Adám gróf Bonyhán (Kis-Küküllő vm.; [korábban Szászbonyha], ma: Bahnea, R.), Bethlen Pál Kövesden (Székelykövesd, [korábban Mezőkövesd], Maros-Torda vm.; ma: Cuieijd, R.), Bethlen Imre Berkenyesen (Kolozs vm.; ma: Berchie?u, R.), Bornemissza Lipót Görgényben (Görgényszentimre; ma: Gurghiu, R.), Esterházy gróf Orbazán (helyesen: Obrázsa, Alsó-Fehér vm.; ma: Obreja, R.), Haller László gróf Vidraszegen (Vidrátszeg, Kis-Küküllő vm., ma: Vidrasäu, R.), Teleki Mihály gróf Sárpatakon (Marossárpatak, Maros-Torda vm.; ma: Glodeni, R.), Teleki János gróf Nagysármáson (Kolozs vm.; ma: Särma§u, R.), Vass Sámuel gróf Nagyalmáson (Váralmás, Szilágy vm.; Alma$u, R.) és Wesselényi báró Gyéresen (Aranyosgyéres, Torda-Aranyos vm.; ma: Cämpia Turzii, R.). Az irányzat Erdélyben is ugyanaz volt, mint Magyarországon: megnagyobbítani a tenyésztett lófajta testét. Míg ez Magyarországon mindenütt sikerült is, Erdélyben általában véve nem vezetett eredményre, amiben a rög hatása nyilvánult meg, [itt] minden fajtájú ló kisebb, mint Magyarországon. HANKÓ, 1943. 182 Angol telivér - A fajta magyarországi tenyésztésének megalapítása Széchenyi István gróf és Wesselényi Miklós báró nevéhez fűződik. Széchenyi 1816-ban 21 teli vért vásárolt Angliában. 1822-ben tovább bővült az állomány, amikor Wesselényi Miklós útján újabb 19 ló és 2 csikó került a ménesbe. 1824-ben megalapították a Pályafuttatási Társulatot és 1827-ben sor került az első versenynapra. Az első magyar méneskönyvet 1832-ben adták ki. - A paripa heréit ló, de használj ák a megnevezést a nemes és szép kül lemű, j ó mozgású hátas- és kocsilovakra is. 55
