Takáts Rózsa (szerk.): „A' gasdasági kormány - írta egy aradi” - 1830. Bartosságh József (1782-1843) kézirata a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban - Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2014)
Rendszabás, instrukció
hogy személyes harag és gyíilölség vagyon köztek, már mindegyik instált a translatzióért,507 a tisztartó pedig pláne resignálni508 akart és tsak auctio509 és ditséret mellet tarthattuk meg. - Bár mindenütt olyan tisztségünk volna, bezeg controllorizálják510 azok magokat, minden bemérésnél maga ott a tisztartó és a vásárra mindég a számtartó is elmegy maga, hogy a heti vásár árából még tsak egy kraitzárt se tagadhasson el az eladó tisztartó etc. Meglátogattam a tisztartót, jó rendbe volt a gazdaság és midőn a számtartóra fordult beszédünk, nyilvánságossan kitért a tisztartó. A helybéli plébánus panaszolkodot nekem, hogy ugyan kár, hogy másképpen olyan két derék ember hivataljokba oly nagy an tagon isták,'11 akik ugyan a világ előtt jólformán megtartozkodnak a scandalumtól,512 de mindék leveleznek egymás ellen a fölsőbbségnél és hogy őnéki is már számtalanul öszve kelletet békéteni őket. Változás történt a kormányba és a tisztartó, aki úgyis már kantzelista lététül fogva húsz esztendőkig szolgált, pensióba513 ment és a szomszéd városba vette lakását. És az egész világ tsudájára és a jámbor plebanus telyes megelégedésére, úgy öszvebékiiltt a számtartóval, hogy hátramaradott szőllejét és más egyébb szerezményét annak gondviselésére bízta, amelyen ez is oly híven eljárt, hogy minekutánna ezt eladta, és a számadási revisióján és censuráján514 általeset volna, fogta magát és resignált.515 - Része a publikumnak tsudálta, a más rész nem tsudálta, aki tudta, hogy a mostanyi főtiszt vagy valami favorit516 atyafia kedvéért jó indemnisationalis summa517 pénz letétele mellet helyet tsinált. - De valóban én is tsudáltam és megint nem is, midőn hallottam, hogy a számtartó úr a tisztartóval most együtt a városban ugyan egy házba laknak és gabona, bor és marhakereskedésbe társok, mely legalább egy pár szász ezer forintokat forgat. - Magam is meglátogattam őket, töbször egy barátságos pohár mellet beszélgettünk az mostanyi és elsőbbenyi időkről és ebbül a praxisbul erősödőt meg theóriám és szaporodott egy más tárgyrul szólló jegyzésem igen fontos tzikelyekel. 507 translatzió - áthelyezés 508 resignálni - lemondani 509 audio - feljebb léptetés, előléptetés. - Nagyobbítás (In: MŰSZÓTÁR. 1845); 510 controllorizálják - ellenőrzik 511 antagonisták - ellenlábasok, ellenfelek, ellenségesek 512 scandalum - botrány 513 pensióba - nyugdíjba 514 censuráján - ellenőrzésén 515 resignált - lemondott 516 favorit - kedvelt, kegyenc 517 indemnisationalis summa - kártérítési összeg 126