Kőrösi Andrea: A magyar szürke marha kraniometriai jellemzése. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 11. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2008)
V. A szürkemarha-koponya vizsgálati anyaga
V. A szürkemarha-koponya vizsgálati anyaga Magyarországon - és feltehetően Európában is - egyedülálló magyar szürkemarhacsont-gyűjtemény található a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Állatcsontgyűjteményében, amely koponyákból, teljes vázakból és lábközépcsontokból (metapodiumok) 31 áll. A szakemberek körében a szürkemarhacsont-gyűjtemény - létrehozójáról elnevezve - Matolcsi-féle 32 gyűjteményként vált ismertté. A szürkemarhacsontok az 50-es évek végétől a 70-es évek közepéig kerültek rendszeres gyűjtés eredményeként a Mezőgazdasági Múzeumba, főként a Soroksári úti vágóhídról (2. kép 33 ) vásárlás és ajándékozás útján. A szürkemarhacsontok gyűjtése már a 19. század végén elkezdődött. Az első szürkemarha-koponyák 1896-ban a Millenáris Kiállítás alkalmával kerültek a gyűjteménybe, amelyek nagy részben elvesztek, illetve dokumentálásuk nem követhető nyomon. 34 Néhány koponya azonban ebből az időszakból megmaradt, és később leltározására is sor került. Emiatt az 53-as, 69-es és a 72-es számokkal kezdődő leltári számú koponyák nagy valószínűséggel a 20. század legelejéről, vagy a 19-20. század fordulójáról származnak. Ennek egyik legszebb bizonyítéka az az ökörkoponya (1. sz. 53.152.3.), amely Herman Ottó 1907-es Ősfoglalkozások című kiállításán is látható volt (3. kép). 35 Ezt a koponyát több másik koponyával és szarvval együtt 36 Haberhauer Károly közvágóhídi felügyelőtől Herman Ottó vásárolta (4. kép). 37 A fentiek miatt az 53-as és a 69-es leltári számú koponyákat az értékelésnél és összehasonlításnál is 20. század elejéről származóknak vettem. A gyűjtés kezdetén nem mindig őrizték meg a teljes koponyát. Az arckoponyát és az agykoponya basalis részét rendszeresen lehasították, így csak a szarvcsapos homlokcsont és - esetleg - a tarkói rész maradt meg. Ezeket a szarvcsapos homlokrészeket koponyatetőknek nevezzük. Gyakran ezt a koponyarészt egy fatáblára (talapzatra/alátétre) szerelték fel, és - a trófeákhoz hasonlóan - falon helyezték el (5. kép). A csontgyűjteményben egyetlen fosszilis őstulok (Bos primigenius Boj. 1827), és egy „visszatenyésztett őstulokként" nyilvántartott egyed koponyája is megtalálható, mely a bécsi állatkertből származik, ahol a látogatók „őstulokként" csodálhatták meg. Valójában már első ránézésre szembeötlő, de a csontméretekből is jól kitűnik, hogy semminemű hasonlóság nincs közte és az igazi őstulok kraniometriai méretei között (18. táblázat). Az őstulok és a „visszatenyésztett őstulok" méreteit csak összehasonlításként használom. Vizsgálataimban csak a jelenleg is fellelhető, összesen 108 szürke marha koponyáját: 76 darab egész koponyát és 32 darab koponyatetőt dolgozom fel. A magyar 31 Körösi, 2007. 32 Matolcsi János (1923-1983) 1957 és 1969 között a MMM főigazgatója, majd 1983-ig tudományos munkatársa volt. " Az eredeti kép a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény tulajdona. M Körösi, 2007, 213-215. M Magyar Mezőgazdasági Múzeum Archív Fotók Gyűjteménye 3 " Körösi, 2007,214-215. " Magyar Mezőgazdasági Múzeum Adattára IX, 1. sz.: 946/54-57
