Kőrösi Andrea: A magyar szürke marha kraniometriai jellemzése. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 11. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2008)

VI. Kraniometriai vizsgálati módszerek

VI. Kraniometriai vizsgálati módszerek A csontok lemérésének gondolata az állatok rendszerezésével egyidejűleg fogalmazódott meg. A 19. század végére megfogalmazódik az igény egy egységes összefoglaló csont-méréstani módszer kialakítására. A zoológia, az anatómia és egyéb társtudományok olyan módszert kerestek, melynek segítségével a különböző egyedek egymásnak megfelelő csontjai, illetve csonttöredékei egyszerűen összehasonlíthatók. A csontok mérésével a 18. század óta több kutató foglalkozott, de munkásságuk többnyire csak egy-egy fajra korlátozódott. Általános érvényű módszer létrehozását elsőként 1907-ben E. Hue

39 kísérelte meg, de munkája nem vált széles körben ismertté. J. U. Duerst

40 1930-ban közölte azt az általánosan elterjedt, összefoglaló és részletes oszteometriai módszerét, mely a napjainkban is használt mérési módszerek alapját képezi. J. U. Duerst egy olyan oszteometriai módszert dolgozott ki, amelyben a mérőpontok - ábrákon is jelölve - egyértelműen meghatározhatók, a méretek könnyen felvehetők és a fajra jellemzőek. J. U. Duerst az őt megelőző kutatók munkáit is felhasználva az emlősök osztályának legfontosabb fajaira dolgozta ki részletesen módszerét. A koponyán összesen 57 mérőpontot, és azokból kiindulva 66 méretet határoz meg. Ezeket a mérőpontokat és méreteket (6. és 7 táblázat) fajonként ábrázolta is. Munkája a zoológusok, archaozoológusok, paleontológusok számára ma is nélkülözhetetlen. Ez a módszer lett az alapja világszerte a ma használatos oszteológiai méréseknek.}. U. Duerst módszerét alkalmazta többek között K. Wagner (1930)

41 is, aki a kutyakoponyák mérésénél a Duerst-féle mérőpontokat és méreteket saját és más kutatók méreteivel egészítette ki. 1953-ban Reményi K. András a Duerst-féle mérőpontokból egy új kutyakoponya-mérési eljárást dolgozott ki.

42 A Profilpoligon-eljárásnak az a lényege, hogy a koponyaméretekből egy grafikusan megszerkesztett „poligonábra" segítségével megpróbálja visszaadni a koponya formáját, metrikus jellemzőit. Ez a módszer a hétköznapi használatban nem terjedt el. Szunyoghy János a gímszarvasokról írt kandidátusi disszertációjában (1963), szintén a Duerst-féle módszert alkalmazta. Hogy a magyarországi gímszarvasállomány a németországi, a norvég és a skót populációkkal is összehasonlítható legyen, ki kellett egészítenie P. Matschie és O. Ingebrigtsen által használt egyedi méretekkel.

43 A fentieken kívül még számos munkát lehetne felsorolni, de a nagyemlősök méret felvétele minden esetben Duerst módszerével történt. A szarvasmarha szarvalakulásával legutóbb Pócz Dániel foglalkozott tudományos diákköri dolgozatában.

44 Kutatásának központi témája a szarv formájának és méreteinek Hue, 1907. Duerst, 1930. Wagner, 1930. Reményi, 1954. Szunyoghy, 1963. Pócz, 2002.