Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)

III. A filoxéra elleni védekezés kialakulása (1872-1881)

Eközben a védekezésben egyre nagyobb szerepet kaptak a szőlészeti-borászati szakembereket képező vincellériskolák, melyekből 1880-ban még mindössze négy (a budai, a bihardiószegi, a tarcali és a nagyenyedi) működött a történelmi Magyarország területén. Vezetőik sokféle tevékenységük mellett - bár különböző hozzáállással és intenzitással - bekapcsolódtak a filoxéra elleni küzdelembe is. A budai iskola vezetője, Molnár István, országos gyümölcsészeti kormánybiztos, leginkább az amerikai alanyú oltványokban bízott, de a kezdeti sikertelenségek miatt kísérleteit fokozatosan abbahagyta. A bihardiószegi intézmény igazgatója, Gábor József eleinte nem is igazán hitt a kártevő veszélyességében, s azt a nézetet vallotta, amit Herman Ottó, hogy a filoxéra legjobb ellenszere a helyes szőlőművelésmód. Később fokozatosan megváltoztatta véleményét, meggyőződött a szénkénegezés jelentőségéről, és támogatta annak elterjesztését. Erdély filoxéramentességc miatt Mórágyi István, a nagyenyedi iskola igazgatója hosszú ideig nem kísérletezhetett, így csak később kapcsolódott be a tudományos kutatásokba. A ménesi iskolaigazgató, Vargha Imre az oltványkészítés híve volt, s kezdettől fogva az amerikai alanyra oltott vesszők elterjesztését szorgalmazta. A kezdeti nehézségek ellenére a vincellériskolák vezetői egyre fontosabb szerepet játszottak a kártevő elleni küzdelemben.

115 Az 1881-es esztendő fontos előrelépést hozott a filoxéra elleni nemzetközi szintű védekezésben. November 3-án ugyanis megkötötték a második berni nemzetközi filoxéraegyezményt. Az egyezmény Magyarországon az 1882. évi XV törvénycikként lépett hatályba. A törvény gyakorlati megvalósítását a július 11-én kiadott miniszteri rendelet szabályozta."

6 A megállapodás előírta a szőlőültetvények állandó megfigyelését, a vész terjedéséről szóló folyamatos és kölcsönös adatközlést, a zárlatok szigorú betartását, ugyanakkor a kártevőt nem terjesztő virágok, magvak, szőlőfürtök stb. kereskedelmét liberalizálta, elsősorban a még filoxéramentes területeken. (Hozzá kell tennünk, hogy a filoxéramentes terület nem jelentette feltétlenül azt, hogy az adott vidéken nem volt jelen a kártevő. Jelenthette azt is, hogy már megtelepedett, csak nem szaporodott még el olyan mértékben, hogy a szőlőtőkéken a jellegzetes tünetek megjelentek volna.) A szerződés a nemzetközi védekezés összehangolásának folyamatossága érdekében egy újabb - meg nem határozott időpontban tartandó - tanácskozás szükségességét is rögzítette. A megállapodáshoz az 1878-as egyezményt aláíró államokon kívül Belgium, Hollandia és Szerbia is csatlakozott, így tízre növekedett a kártevő elleni nemzetközi védekezésben részt vevő országok száma."

7 Az Országos Phylloxéra Kísérleti Állomás és a mezőgazdasági kísérletügyi intézményrendszer szerepe A második berni szerződés aláírása után kiadott 1881. évi XLIV törvénycikkben a minisztérium elemi kárnak nyilvánította a filoxéra pusztítását. A törvény szerint, ha a szőlősgazda kártérítésre tartott igényt, bejelentése alapján a kár arányában a földadó 30-60%-ig terjedő hányada elengedhető volt. Emellett a kipusztult területek hat évig, az 115 Vargha, 1909. 46. p. A vincellérképezdékről bővebben lásd Miklós, 1882-1884. 9-15. p. 116 A rendelet szövegét lásd Borászati Törzskönyv 1884. 324-325. p. "

7

MOL F. M. / H Alt. Iratok K-184-9. tétel 195. csomó (1893.): Az 1881. november 3-án megkötött második berni filoxéraegyezmény szövege. Nyomtatásban: Borászati Törzskönyv. Budapest, 1884. Szerk.: Miklós Gyula 317-321. p.