Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)
II. A filoxéra megjelenése és pusztítása Európában, a magyar állam szerepe a kártevő elleni védekezésben
Ipar- és Kereskedelemügyi Magyar Királyi Minisztérium, amely - a filoxéravésztől függetlenül - súlyos helyzetet örökölt az abszolutista kormányzattól, melyben szintén nem volt önálló, a magyar mezőgazdasággal foglalkozó kormányzati intézmény. 20 A kiegyezés után azonban az új minisztérium létrehozását Magyarországnak az OsztrákMagyar Monarchián belül betöltött gazdaságpolitikai szerepe halaszthatatlanná tette. A dualizmus időszakában ugyanis - bár az iparosítás a XIX. század utolsó harmadában jelentős lendületet vett - Magyarország alapvetően megőrizte mezőgazdasági jellegét, és a monarchia munkamegosztásában az agrártermékek fő előállítója volt. A korszak mezőgazdasági fejlődésének kulcskérdése pedig a jogilag már kapitalista, ugyanakkor birtokszerkezetében, munkamódszereiben, technikájában és gépesítésében, valamint tőkeerősségében a nyugat-európai kapitalista gazdaságokhoz képest elmaradott magyar mezőgazdaság minél gyorsabb átalakítása volt. A tőkés tulajdonviszonyok megszilárdítása, a lassan megtérülő mezőgazdasági beruházásokhoz szükséges - Széchenyi által már több évtizede sürgetett - hitel biztosítása, a korszerű mezőgazdasági szakismeretek országos elterjesztése, a mezőgazdasági termények értékesítésének szervezett formába öntése mind-mind olyan nagyságrendű feladat volt, amely nem nélkülözhette a magyar állam hathatós szerepvállalását. Ezenkívül az új minisztériumra hárult az alsé)bb szintű földművelésügyi közigazgatás megszervezésének feladata is. Mindezek ellenére a kiegyezés utáni időszak első, 1868-as költségvetésében a mezőgazdaság jelentéktelen szerepet játszott, mert a politikai elit figyelmét a kiegyezés után sokáig elsősorban az ország szuverenitásával szoros kapcsolatban álló hadügyi, külügyi, és pénzügyi politika kötötte le. A magyar mezőgazdaságra fordított összeg - 340 000 forint - alig haladta meg a büdzsé két ezrelékét, miközben az állam bevételeinek több mint két százalékát az állami erdők és egyéb birtokok jövedelmei adták! Az elkövetkező évtizedek költségvetésében is hasonló súllyal szerepelt a mezőgazdaság, és ez a helyzet 1889-ig lényegileg nem is változott. 21 Az új minisztérium tehát anyagi és szakmai szempontból nézve egyaránt rendkívül nehéz körülmények között kezdte meg tevékenységét, amelyet az első időszakban a szervezetlenség és az ágazat valódi súlypontjainak fel nem ismerése egyaránt jellemzett. (A selyemhernyó-tenyésztésre pl. aránytalanul nagy súlyt fektettek, miközben a szántóföldi növénytermesztést jelentőségéhez képest elhanyagolták.) A helyzetet súlyosbította a szakemberhiány, melynek megszüntetése nélkül azonban az alsóbb szintű mezőgazdasági szakigazgatás kiépítéséhez sem foghattak hozzá. A már meglévő tanintézetek, pl. az 1797-ben alapított Georgikon vagy a Magyaróvári Gazdasági Akadémia oktatási anyaga tartalmazott ugyan szőlészeti-borászati ismereteket, de a szakirányú oktatást ez nem helyettesíthette. Ezért került sor 1860-ban a Budai Vincellér Képezdének (az Entz-fclc iskola átszervezésével történő) felállítására, amelyet 1870-ben a Bihar megyei Erdiószegen, 1873-ban a Zemplén megyei Tarcalon, majd 1881-ben Nagyenycdcn, illetve Ménesen hasonló intézmények megalapítása követett. A modern agrár-szakigazgatás létrejöttét a már említett nehézségeken túl a vármegyerendszer feudális jellegű közigazgatása is gátolta, amelyben korszakunk elején még a szakképzetlen tisztségviselők voltak túlsúlyban. Ezért az agrártárca vezetése egyik legfontosabb feladatának a gazdasági szakoktatás megszervezését tekintette. Ezt bizonyítja a minisztérium megalakulása után egy évvel (1868-ban) a szőlőművelés előmozdítására hozott törvény is, amely a szőlőket terhelő összes tartozásokat eltörölte, az új telepítések 20 1848-49-ben a mezőgazdaság az ipar-és kereskedelempolitikai ügyekkel közös miniszteriális képviselettel rendelkezett. 21 Orosz, 1970. 16. p.
