Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)
I. A magyar szőlő- és bortermelés helyzete a filoxéra megjelenésekor
A Keleti által közzétett adatok szerint 1872-1873-ban Magyarországon 335 873 hektár, Erdélyben pedig 21 871 hektár szőlőterületet regisztráltak. A magyarországi terület 4062 községben élő 688 836 birtokos között oszlott meg, az átlagos ültetvénynagyság tehát 0,48 hektár volt. (Erdélyben 0,24, Fiúméban 0,44, Horvátországban 0,54, a határőrvidéken pedig 0,38 hektár volt az átlag.) A vizsgált magyarországi szőlőterületet Keleti a korabeli szakirodalom eredményeit felhasználva négy kerületre és ezen belül huszonöt borvidékre osztotta fel, és részletes talajtani, éghajlati, művelésmódbeli és borászati leírásukat adta, valamint rögzítette az egyes borvidékekre jellemző szőlőfajták sajátosságait is. Ugyanezen eljárás szerint írta le Erdélyt és a magyar korona igazgatása alá tartozó többi szőlőterületet is. (Külön érdeme a szerzőknek az ország szőlőfajtáiról készített összehasonlító fajtajegyzék összeállítása.) Jelen esetben nem célunk ennek a rendkívül szerteágazó és nagyívű munkának a részletes ismertetése, ezért csak azokat a részeket emeljük ki, amelyek szorosabban kapcsolódnak témánkhoz. Vizsgálódásaink elsősorban Magyarország és Erdély területeire - amelyek a magyar korona országaiban termelt bor több mint 80%-át adták - fognak irányulni. 10 A filoxéra károkozása miatt bekövetkezett területcsökkenés vizsgálatakor kiindulási pontnak a felmérés által az 1873-as évre megállapított 335 873 hektár magyarországi és 21 871 erdélyi, tehát összesen 357 744 hektár szőlőterületet tekintjük, ami gyakorlatilag megegyezik a földművelési minisztérium által az adott évre vonatkozó, 1897-ben közzétett 357 745 hektáros területnagysággal." Annál is inkább, mert a kezdeti megdöbbenés után Keleti adatait a magyar statisztikusok (Hunfalvy, Pisztory) is hitelesnek fogadták el, és későbbi munkáikban kiindulási pontként használták. A bortermelés csökkenését is a Keleti által megadott kiinduló adatokhoz fogjuk viszonyítani, bár ezek az adatok már nagyobb kritikával kezelendők, mint a szőlőterület nagyságának mérőszámai. Keleti hivatalos községi bejelentések alapján készített felmérése szerint 1861 és 1872 között a Magyarországon termelt bor mennyisége nagyjából három- és ötmillió hektoliter között mozgott. A legrosszabb termés 1866-ban és 1872-ben volt, amikor a bormennyiség alig közelítette meg a hárommillió hektolitert, míg a legtöbbed termő esztendőnek az 1862-est és az 1868-ast tekinthetjük, közel ötmillió hektós eredményével. Ezek alapján az átlagos termést a vizsgált időszakban közel négymillió hektoliterre tehetjük. Keleti részletes megyei, valamint borfajták szerinti adatokat is közölt, ezeknek feldolgozása azonban - hasonlóan a borárak változásainak, a boradó mennyiségének vagy a borfogyasztás adatainak vizsgálatához - túlmutat a jelen tanulmány keretein. Annyit azonban érdemes megemlítenünk, hogy hárommillió borfogyasztóval számolva, Keleti ezt az átlagosan négymillió hektóra becsült mennyiséget még a legjobb években sem tekintette elegendőnek az általa átlagosan közel hétmillió hektoliteresre tett hazai borfogyasztás fedezésérc. A jelenséget a holdankénti termelési adatok feldolgozásával magyarázta meg, s arra a következtetésre jutott, hogy míg a rossz években a kb. hárommillió hektoliter hiányzó bort a fogyasztás csökkenése, valamint a behozatal ellensúlyozhatta, addig közepes években három jó években, pedig akár tízmillió hektoliter többlet is teremhetett, s ez a rosszabb években szintén hozzájárulhatott a hazai szükségletek kielégítéséhez. (Amit Keleti nem vett figyelembe, az a borhamisításnak a magyar bortermelésben már ekkor is meglévő, jelentős szerepe volt.) A korszak gazdálkodását, technológiai viszonyait és a területnagyságot tekintve úgy véljük, hogy számunkra Keletinek a bortermelés 111 Az erdélyi szőlő- és borgazdaság részletes leírását lásd Csávossy, 2002. " Keleti, 1875. 34. p., 106. p.
