Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)
VI. A filoxéravész következményei a szőlő- és bortermelésben
borokon alapult. 363 Ezért a pécsi borkereskedők a kártevő okozta borhiányt az olasz borok importjának nagymértékű növelésével ellensúlyozták. 364 Ez önmagában még nem jelentett volna hamisítást, de az olcsó - elsősorban asztali minőségű - olasz borokat más magyar borvidékekről származó borokkal keverve hozták forgalomba, sok esetben tiszta magyar borként megjelölve. Ennél még súlyosabb tevékenység gyanúja merült fel azonban 1898-ban az Engel céggel kapcsolatban, melyet ekkor ismét azzal vádoltak, hogy mesterséges borokat hoz forgalomba. 365 A botrány pillanatokon belül országossá dagadt, és komoly károkat okozott a pécsi borkereskedőknek, akik ezután többé már nem tudták visszanyerni az ország borkereskedelmében addig játszott jelentős szerepüket. Az Engel cég tevékenységével szemben már korábban is felmerültek problémák. 1873-ban Pécsett vádat emeltek ellenük, mert engedély nélkül szállítottak bort a városba. 1879-ben a hadsereg számára szállított borukban fuxszint mutattak ki, ami miatt zárolták a cég készleteit. 1880-ban a már említett svájci borbotrány rontotta tovább a cég hírnevét, 1895-ben pedig érjabb eljárás indult a társaság ellen. Budafoki pincéjükben lefoglalt boraikat ugyanis a Budapesti Állandó Borvizsgáló Szakértői Bizottság által hamisnak nyilvánította. Ennek ellenére az illetékes bíróság kétszer is felmentette a céget a vádak alól. Bár a borhamisítás tényét nem sikerült egyértelműen bizonyítani, az ilyen és hasonló ügyek nagymértékben hozzájárultak az agrárius-lobby sikeréhez az 1893. évi bortörvény rendeleti úton történő megszigorításában. Az érjabb botrány már a szigorító rendelet hatályba lépése után, 1898 őszén robbant ki. A budapesti kocsmákban tartott vizsgálatok során ismét hamis borokat foglaltak le. Több kocsmáros is az Engel céget nevezte meg a hamis borok szállítójaként. A nyomozás során a cég budafoki pincéjéből 140 mintát vettek. Mielőtt azonban ezek vegyelemzése megtörtént volna, a cég illetékességi kifogást emelt a budapesti hatóságok ellen. Az adminisztratív huzavona során a minták átmenetileg visszakerültek a céghez, amely azonnal megsemmisítette azokat, majd érjabb vizsgálatot kért a minisztériumtól. A kérést a földművelésügyi miniszter elutasította az eredeti minták megsemmisítése miatt. E tények önmagukért beszéltek. Az ügy általános bizalmatlanságot keltett, és teljes bizonytalanságot teremtett a borpiacon, melynek értelemszerűen a pécsi borkereskedők voltak a leginkább kitéve. A pécsi borszállítmányokból már a pályaudvarokon mintát vettek a megrendelők, s a pesti borvizsgáló bizottság szinte fuldoklóit a rengeteg - nem csak Pécsről származó - beküldött mintában. A botrány a magyar borkereskedők hitelét alaposan megtépázta, s az eseményekkel párhuzamosan szabályos sajtóháború tört ki az érintett felek sajtóorgánumai (Pécsi Napló, Pester Lolyd, Pesti Hírlap, Egyetértés, Borászati Lapok) között. Az ügy ezúttal az Engel céget sújtó elmarasztaló ítélet megszületésével végződött. Mesterséges és törkölybor készítése és forgalmazása miatt, 1899 januárjában a cég tulajdonosait egy hónapi elzárásra és a legmagasabb kiszabható bünte363 Baranya vármegye a filoxéra pusztítása előtt (1873-ban) a termelt bormennyiség nagyságát tekintve a negyedik helyet foglalta el a vármegyék rangsorában a történelmi Magyarországon. A századfordulóra a vármegye szőlőterületeinek mindössze 2%-a volt filoxéra előtti ültetvény! 364 A pécsi vasútállomás borforgalma 1895-ben 215 000 hektoliter - olasz, dalmát, erdélyi és magyar homokterületekről származó — bor volt. 365 £ n g e [ József az 1860-as években kezdett el mezőgazdasági terményekkel és borral kereskedni. Cégét 1876-ban alapította. 1882-től fiait (Adolfot és Mihályt) is bevonta az üzletbe. Az 1880-as évekre a cég az egyik legnagyobb pécsi borkereskedő társasággá nőtte ki magát. Budafokon is rendelkeztek saját pincével, Hidorón pedig oltványültetvényeket hoztak létre. 1897-ben 65 000 hektoliter borkészletük volt.