Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)

VI. A filoxéravész következményei a szőlő- és bortermelésben

A borhamisítás a filoxéravész idején tehát virágkorát élte. A tisztességes szőlősgazdák az 1890-es évektől már népgyűléseken követelték az 1883-as bortörvény módosítását, az Olaszországgal kötött vámegyezmény felülvizsgálatát, valamint a borok eredetvédelmének szigorúbb ellenőrzését.

353 Követeléseiket a hivatalos vizsgálatok a legnagyobb mértékig alátámasztották. Az 1893. évi bortörvény alapján felállított budapesti és kolozsvári borvizsgáló bizottságok ugyanis a minták 60-70%-át évről évre hamisnak vagy manipuláltnak találták. 1896-ban pl. 81 olyan mintát találtak a panasszal beküldött 177 minta közül, amely a törvény szerint tiltott módon készített mesterséges bornak bizonyult.

354 A rendkívül magas számú hamis borminta miatt, 1897 tavaszán, Budapesten konferenciát tartottak a kérdésről a szőlősgazdák és a borkereskedők képviselőinek részvételével, melynek eredményeképp a kormány még az év augusztusában módosította az 1893. évi bortörvény végrehajtási utasítását.

333 A rendelet alapján: „(...) minden főszolgabírói járásban, továbbá a törvényhatósági joggal felruházott, valamint rendezett tanácsú városokban, Budapest székesfővárosnak pedig mindenik kerületében egy-egy borellenőrző bizottság szerveztetett, melynek feladata, hogy a bortermelési és forgalmi viszonyokat az 1893.: XXIII. t.-cz szetnpontjából állandóan éber figyelemmel kísérje s az elkövetett kihágások kiderítése czéljából a hatóságoknak segítségére legyen."

ibb Ez az intézkedés egy távlati terv részét képezte. A minisztérium távolabbi célja ugyanis az volt, hogy a monarchia minden államában a fontosabb mezőgazdasági cikkek hamisításának mcggátlására azonos alapelvek érvényesüljenek. A fő probléma ugyanis az volt, hogy a mesterséges borok forgalomba hozatala Ausztriában nem volt tiltva, így mind a magyar, mind az osztrák borhamisítók - vámhatár hiányában - gyakorlatilag szinte szabadon űzhették tevékenységüket. „Ezen csak két módon lehet segíteni és pedig, vagy az önálló magyar vámterület felállításával, vagy pedig úgy, hogy amennyiben Magyarország és Ausztria ezután is közös vámterületet képezne, a mesterséges borok készítése és forgalomba hozatala Ausztriában is eltiltassék, s ott is a mienkkel ugyanazonos alapelveken nyugvó bortörvény alkottassék." - állapította meg a Borászati Lapok.

357 Ez az intézkedés azonban még váratott magára. Emiatt a magyar borkereskedők élesen támadták a szigorító intézkedést, s azzal érveltek, hogy a vámhatár hiánya miatt szabad út nyílik az osztrák műbőrök beáramlásának. A bortörvény megszigorítása tehát még korántsem jelentette a hamisított borok piacról való eltűnését. A borhamisítás elleni küzdelem tovább folytatódott. Még ugyanebben az évben Teleki Zsigmond a következő megoldást javasolta: „Ajánlatom oda terjed, hogy addig, amig mérvadó helyen a bortörvény érvényben maradásának szükséges voltát elismerik, a szüreteléstől kezdve a fogyasztásig pénzügyőri ellenőrzésnek kell alávetni a bort, olyanformán, hogy az elraktározás és kipincézés ellenőriztessék és nyilvántartassék. Nagyobb borkereskedéseket éppúgy kellene állandóan ellenőriztetni, mint a sör-, szesz-, és cukorgyárakat pénzügyőrökkel, akik pontosan ügyelnének arra, hogy mennyi bor raktároztatott el, pinczéztetett ki és mennyi van jelen, ugy, hogy magánál a borkereskedőtiél ne történhessenek borhamisítások, legfeljebb a borkereskedelem körén kívül. Ez ugyan kissé erős szer, de legalább radikálisan gyógyítaná a bajokat."

358 Ez a radikális megoldása azonban még váratott magára, sőt a századfordulón a mesterséges borok miatt keletkezett társadalmi feszültségek elemi erővel törtek napvilágra. 353 Lichneckert, 1990. 306. p. 334 Jelentés, 1896. 39. p. 355 A módosított végrehajtási utasítás egészen a második magyar bortörvény (1908. XLVII. tc.) megszületéséig szabályozta a borkészítés folyamatát. 356 Magyarország, 1902. 46. p. 337 B. L. 1898. május 1. 326. p. 33K 13. L. 1898. június 12. 413. p.