Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)

VI. A filoxéravész következményei a szőlő- és bortermelésben

végleges pusztulása, ahol az előbbinél Budapest terjeszkedése és a gyümölcstermesztésre való áttérés, az utóbbinál a gyáripar megjelenése jelentette az ültetvények rekonstrukciójának alternatíváját.) A filoxéravész hatására 1886 és 1896 között több mint 12 000 hektár szőlőt telepítettek a homokon - elsősorban Pest vármegyében. így alakult ki az a helyzet, hogy míg a dunántéili szőlőterületek mintegy 15-20%-a, az erdélyi területeknek pedig csak 10%-a, addig a tiszántúli ültetvényeknek már közel 50%-a volt immúnis talajon, a Duna-Tisza közén, pedig ez az arány 1896-ra meghaladta a 80%-ot. A felújítási törvény hatására ez a területnagyság tovább növekedett, és 1902-ig újabb 56 000 holdat telepítettek homoki területeken. A filoxéramentes talajon létesített szőlők százalékos aránya az oltványokból álló ültetvények területének növekedésével a későbbiekben csökkent ugyan, de a legjelentősebb topográfiai és gazdasági változást, az alföldi borvidék egyenrangúvá válását ősi borvidékeinkkel, ez már nem tudta befolyásolni. Miután a hegyvidéki szőlőterületeknek alig több mint 60%-át telepítették újra, az alföldi borvidék súlya a XX. században tovább növekedett. (1925-ben már az ültetvényterülct több mint 50%-a itt volt megtalálható, 1990-re pedig Magyarország közel 112 000 hektár szőlőültetvényéből majdnem 70 000 hektár ehhez a borvidékhez tartozott.)

334 A borvidékek közötti terülctátrendcződésscl egy időben sok esetben a régi szőlőhegyeken belül is megváltoztak a viszonyok. Az ültetvények már említett „lecsúszásán" túl a területek gazdasági-társadalmi funkciói is megváltoztak. A Balaton környékén pl. az addigi szőlőterületeknek a tóparthoz és a településekhez közel eső része üdülőövezetté alakult át. így vált szőlőhegyből üdülőközponttá többek között Balatonalmádi és Révfülöp. Másutt, ahol nem voltak ilyen lehetőségek, a szőlőtermelés helyét más mezőgazdasági ágak vették át. Tolnában és Baranyában pl. a belterjes szarvasmarhatenyésztés fellendülését számíthatjuk ezektől az évektől. Az 1896-os felújítási törvény hatására 1910-re Magyarország szőlőültetvény területe elérte a kártevő megjelenése előtti területnagyság 90%-át. Az ültetvények földrajzi elhelyezkedésében bekövetkezett változások, illetve az egyes helyeken végbement gazdaságszerkezeti átalakulások azonban tartósaknak bizonyultak. A bortermelés csökkenése, a borimport és a borhamisítás növekedése A vizsgált időszakban Magyarország éves bortermelése is nagymértékben csökkent. A Keleti Károly által rögzített kiindulási adatok alapján az addig átlagosan évi négymillió hektoliterre tett bortermelés változásait szintén a minisztérium adatait felhasználva követhetjük nyomon.

335 Előre kell azonban bocsátanunk, hogy az éves bortermelés változásairól kevésbé egyértelműek a forrásaink, mint a területcsökkenés folyamatáról. A minisztériumi adatok szerint ugyanis az 1890-es évek elejéig Magyarország bortermelésében nem jelentkeztek a filoxéra pusztításának következményei. Eddig az időpontig a bortermelés folyamatosan megközelítette a már említett négymillió hektoliter éves átlagot, ettől kezdve viszont drámai csökkenés következett. Az 1891. évben 1230 626, 1892ben 796 560, 1893-ban pedig 939 987 hektoliter bort állítottak elő Magyarországon. Ezt követően (1895-ben és 1896-ban) pedig másfél és kétmillió hektoliter között mozgott a bortermelés nagysága. Az 1892-es és az 1893-as katasztrofálisnak nevezhető évek teljesítményét a szakirodalom a peronoszpóra megjelenésével magyarázta, arra a jelcnségM Lónyay, 1896. 614-622. p. 15 Statisztika, 1895-1896. 28. p. Lásd a 12. mellekletet.