Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 10. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005)

V. A szőlőültetvények állami támogatással való rekontstrukciója (1889-1910)

A kártevő elleni küzdelem fordulópontja: a szőlőfelújítási törvény A minisztérium 1895-bcn végzett számításai szerint 1885 és 1895 között évenként mintegy 30 millió forint nemzeti jövedelem, valamint egymillió forint közvetlen adókiesést okozott a filoxéra! A bortermelés után fizetett adók ugyanis az egyenes és közvetett adóknak kb. 10-15%-át tették ki. Az egyéb helyeken keletkezett károk mértékét a minisztériumi szakemberek még megbecsülni sem tudták.

288 A magyar állam 1881 és 1895 között jelentős - bár korántsem elégséges - összeget, összesen több mint kétmillió forintot költött a védekezés támogatására.

289 Miután a kártevő hazánk összes borvidékét ellepte, és a gyérítéscs védekezés csak a pusztulás lassítására volt alkalmas, az agrártárca vezetése elérkezettnek látta az időt arra, hogy a magyar szőlőkultétra megmentésének lehetséges módjairól törvénytervezetet nyéijtson be a képviselőház elé. „Én a szőlőfelújításról szóló törvényjavaslati tervezetet jelentékenyen előrehaladott stádiumban vettem át, és mert éreztetn azt, hogy ezen ügyet halogatni nem lehet, elsődolgotnnak tartottam ezt a törvényjavaslati tervezetet átvizsgálni (...)" - nyilatkozta Darányi Ignác földművelésügyi miniszter, a javaslat beterjesztője, aki gyakorlatilag kész törvénytervezetet vett át elődjétől.

290 E törvénytervezet célja az volt, hogy az egész országban egységesen, központilag kidolgozott termesztéstechnológiai elvek alapján, a kor legmagasabb színvonalán álló eszközökkel, tájegységenként a legalkalmasabb fajtákkal, a legkorszerűbb művclésmódok kialakításával menjen végbe a rekonstrukció. A törvénytervezet vitája után, 1896-ban megszületett szőlőfelújítási törvény, a rekonstrukció jogi-adminisztratív kereteit teremtette meg, és kiindulópontjává vált a magyar szőlő- és borgazdaság modernizációjának.

291 A szőlőrckonstrukciós törvény fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A képviselőház által március végén elfogadott törvény húsz paragrafusból állott. Az első a rekonstrukcióhoz szükséges oltványmennyiség jutányos áron való biztosításáról rendelkezett. Ekkor már 960 hektár nagyságú állami tulajdonéi anyatclepen foglalkoztak oltványkészítéssel (ebből 380 hektár még nem termelő érj telepítés volt), ezenkívül 274 hektár magánkézben lévő oltványtelep működött. Az állami és a magántelepek együttesen éves szinten közel 45 millió db-os oltványt termeltek. (Az ekkor még nem termelő állami anyatelcpek későbbi termelését is beszámítva ez a szám 1898-ra meghaladta a 60 millió db-ot, ami fedezte az országos rekonstrukció teljes szükségletét.) Ennek ellenére a törvény minden fontosabb borvidéken további anyatclepek felállítását rendelte cl, valamint a pinceszövetkezetek, illetve a filoxéra ellen védekező egyesületek megszervezését is támogatta. Az oltványtermclés költségcinek fedezéséről a törvény második paragrafusa intézkedett, amely szerint 1896-tól kezdődően hat éven át az országgyűlés évi 200 000 forintot (tehát összesen 1 200 000 forintot) bocsátott a földművelésügyi minisztérium részére a „Filoxéra ellen való védekezés" címén folyósított összegen felül. Ezzel az összeggel a törvény harmadik cikkelyének előírásai szerint évente kellett elszámolnia az agrártárcának, ugyanakkor a maradványösszeg átvihető volt a következő évre. A „Filoxéra ellen való védekezés" címén a minisztérium rendelkezésére bocsátott öszszcgből tehát az oltványtcrmclésre már nem kellett költeni, így ez a pénzmennyiség teljes egészében a filoxéra kísérleti telepekre, a védekezés eredményeinek propagálására, a pinceszövetkezetek támogatására és más egyéb, a kártevő elleni küzdelemmel kapcso2m Jelentés, 1894-1895. 360. p. 289 Molnár, 1895. 316. p. 290 KII, 1892-1897. XXXI. k., 585. ü. 171-175. Idézi: Fehér, 1999. 291 Útmutatás, 1898.