Fehér György: A mezőgazdaságügyi kísérletügyi állomások szerepe a dualizmuskori agrárfejlődésben (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 9. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1994)

II. Mezőgazdasági kísérletügy Magyarországon - B., A hazai kísérletügyi állomások története - 3., Növénytermelési intézetek

3. Növénytermelési intézetek A hazai mezőgazdasági tudományos kutatás történetét vizsgálva már elöljáróban megállapítható, hogy a legdkamikusabb fejlődést a növénytermeléssel foglalkozó intézetek mutatták. A korszak növénytermesztés történetét tárgyaló munkákból egyértelműen kitűnik, hogy a jobbágyfelszabadítást követően - különböző okok együttes hatásának köszönhetően - az ágazaton belül a gabonatermesztés gazdasági szempontból egészségtelen túlsúlya volt a jellemző, míg a kapások és a takarmánynövények vetésterületének aránya nem érte el a kívánt mértéket. A 70-es évektől, a gabonaválság negatív hatását kiküszöbölendő, az utóbbi növénytfajták termelését preferáló szemlélet kezdett teret nyerni. Emellett a növénytermesztés minden terültén kezdetét vette az intenzív hazai és külföldi fajták termelésbe állítása. A termelők a korábbi gyakorlattól eltérően nagyobb súlyt fektettek a gondosabb magágyelőkészítésre, a fertőzésmentes vetőmagkiválasztásra és növényápolásra, egyszóval a termelés minőségének javítására. A változások elsősorban a tőkeerős birtokokon voltak a legszembetűnőbbek, de módszereik csakhamar követőkre találtak a kisebb üzemekben is. Az intenzív fajták elterjedése mellett a fejlődés másik fontos területe a talajerőpótlásban volt nyomon követhető. A korabeli szakirodalom által teljes joggal kritizált szervestrágya felhasználás mellett a 80-as 177 évektől már megfigyelhető a műtrágyák üzemi méretű alkalmazása is. Egyre több termelőben tudatosult, hogy jövedelmezőbb termelést csak az eddigi vetésszerkezet módosításával, magasabb hozamú fajták termesztésével, a művelési szokások megváltoztatásával, okszerűbb talajerőpótlás meghonosításával lehet elérni. A hazai növénytermesztési belterjes „pályára állításában" - nézetünk szerint - nem elhanyagolható szerep jutott a növénytermesztési állomásoknak. Magyarországon már az általunk vizsgált korszakot megelőzően találkoztunk vállalkozó szellemű, tehetséges gazdálkodók egyéni próbálkozásaival, amelynek során különböző növények nemesítésére /Mokry Sámuel búza, Agnelli József burgonya stb./, terméshozamok fokozására tettek erőfeszítéseket. Az ilyen irányú kísérletek a megfelelő személyi és anyagi háttér hiányában csak ritkán bizonyultak sikeresnek, illetve az eredmények csak elvétve váltak közismertté. Az adatok tanúsága szerint a földművelés érdekeit magára vállaló tárca már az 1870-es évektől végeztetett vállalkozó kedvű gazdákkal és a fennhatósága alá tartozó intézményekkel és gazdaságokkal termelési és honosítási kísérleteket.

179 Cserháti Sándor - aki a 70-es években az óvári akadémia legfiatalabb professzoraként annak növénytermelési tanszékét és kísérleü terét is vezette tapasztalatai alapján felismerte, hogy a már addig működő kísérleü állomások mellett, azok szolgáltatásárra építve, létre kell hozni egy növénytermelési kísérleü állomást. 1889-ben papírra vetett elképzelései szerint „Egy ilyen rendeltetésű