Pintér János - Takács Imre szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 3. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 8. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1976)

I. A Rábacsanaki „Kossuth" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története

Problémát jelentett már a zárszámadó közgyűlések látogatása, a meglévő szövetkezetek termelési színvonalának nem kielégítő mértéke. Több esetben megbírálták a gépállomások nem megfelelő munkáját, amire sok panasz volt az egyéni gazdák, de a termelőszövetkezeti gazdaságok részéről is. Mindezen ellentmondások és konfliktusok ellenére a gazdaságokban már több gép dolgozott, több műtrágyát használtak fel, de ez nem volt elégséges ahhoz, hogy az ország szükségletét kielégítsék. A község területén és parasztságánál a leírt ellentmondások mind megtalálhatók voltak. Ez alól az 1948-ban megalakult termelőszövetkezet sem volt mentes. A faluban a nagygazdák felajánlották földjeiket a termelőszövetkezetnek, de ők munkaerő nélkül nem fogadták el. Volt aki lovát ajánlotta fel, hogy megszabaduljon tőle. A termelőszövetkezet 1952 őszén fogadta el a felajánlott területeket, és ekkor hajtották végre az első nagyobb szabású tagosítást. A beadás időszakában elsősorban a rossz időjárás következtében a termelőszövetkezet nem tudta teljesíteni beadási kötelezettségét. Ezekben az időszakokban a termelőszövetkezet vezetői vállalták a megrovásokat és fegyelmiket, de tagjaiknak a kenyérfejadagot minden esetben kiadták. Volt olyan rossz esztendő, amikor az elszámoltató bizottság úgy döntött, hogy minden gabonát elvisz a termelőszövetkezetből. Az elnök ennek az elhatározásnak ellenállt annak ellenére, hogy letartóztatással fenyegették. A magtár kulcsát a bizottságnak átadta, hogy vállalják ők a felelősséget a tagság előtt. A tagok nem engedték a búzát elhordani. A termelőszövetkezet elnöke aki közel 20 évig állt a gazdaság élén, utólagosan elmondotta, hogy nagyon sok nagygazdának és középparasztnak juttatott a termelőszövetkezet fejadagot minden évben, mert nem tudták elnézni nyomorúságukat, ezen kívül juttattak számukra — ha keveset is - vetőmagot, hogy beszolgáltatási kötelezettségüknek eleget tehessenek. Tették ezt emberségből és azért, mert nem értettek egyet a kulákság elleni, termelést hátráltató politikával és remélték, hogy a tettük később gyümölcsözni fog a termelőszövetkezet, illetve termelőszövetkezetek szervezése folyamán. A termelőszövetkezet vezetőinek sok furfanggal kellett élni — a termelés és beszolgáltatás területén egyaránt — ahhoz, hogy a tagságnak megígért és betervezett életszínvonalat biztosítani tudják, közben eleget tegyenek állami kötelezettségeknek és tudjanak gondoskodni a gazdaság fejlesztéséről is. Az 1952-es gazdasági évben kevés kukoricájuk termett. A túlzott beadási kötelezettség vállaikra nehezedett, de a tagok és a termelőszövetkezet sertésállományáról is gondoskodni kellett. Kitapasztalták már azt, hogy az elszámoltatok zöme nem szakember, nem ért a mezőgazdasági termeléshez. Legtöbbjük hivatalnok volt, de a búzát meg tudta különböztetni a kukoricától. Ahhoz viszont már keveset értett, hogyan lehet kukoricát termeszteni. Ezt kihasználva az elnök és elnökhelyettes elmagyarázta az elszámoltatónak, hogy a kukorica, ami a magtárban van, az apa-kukorica, amit a góréban látott az anya-kukorica és így tovább, és csak a kettő közös elvetéséből lesz jövőre jó kukoricatermés. Ha egyiket elviszik a másikat hiába vetik el, nem lesz belőle termés. így menekültek meg a kukorica többlet beadásától és így hizlaltak több sertést a tagok és a közös gazdaság. A termelőszövetkezet vezetését elsősorban ások adminisztráció, a sok