Pintér János - Takács Imre szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 3. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 8. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1976)

II. A Valkói „Új Élet" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története

\ 3. A termelőszövetkezet fejlődése, első éveinek néhány problémája A szövetkezeti demokrácia betartásában a fejlődés első szakaszában rendkívül sok probléma jelentkezett az Új Élet termelőszövetkezetben. A problémák között vannak olyanok, amelyek az országban mindenütt jelentkeztek és olyanok is, amelyek a helyi sajátosságokkal magyarázhatók. A fejlődés ezen időszakában és még a második szakaszban is, ha kisebb méretekben is, vállalatszerű gazdálkodásról nem igen beszélhetünk. Az önálló vállalatszerű gazdálkodás hiánya pedig a szövetkezeti demokrácia ellen hatott. Megvolt a kötelező vetésterv, a jövedelem felhasználását szabályok írták elő. így a tagság döntési joga nem érvényesülhetett kellő mértékben. A helyi sajátosságok közül elsőnek kell megemlíteni, hogy kezdetben a tagság nem tekintette sajátjának a szövetkezetet. Ez, azonkívül, hogy a tagság jelentős része nem vett részt a közös munkában, abban is megnyilvánult, hogy az akkori lehetőségek mellett, azokban a kérdésekben sem hallatta a szavát, amelyek reá tartoztak. így pl. 1961. május 2-án megtartott közgyűlésen, amikor a vezetőség Tiszóczky János állattenyésztő agronómus leváltását javasolta, a tagság nem foglalt állást. A jegyzőkönyv szerint: „Ebben a napirendben határozat nem született." Vagy nézzük az októberi közgyűlést, amikor Oláh Mihály főagronómus leváltását javasolta a vezetőség: „A közgyűlésen 12 fő kézfelnyújtással szavazott a vezetőség határozatának jóváhagyása mellett. A közgyűlést vezető elnök ellenszavazatot kért, hogy azok, akik nem szavaztak a vezetőség határozata mellett, tegyék meg szavazataikat a javaslat ellen. Most senki sem szavazott." Tehát ellene sem szavaztak. Cselhez folyamodott az elnök. „Kik vannak a határozat ellen? — tette fel a kérdést. 10 fő szavazott ellene." A többieket úgy fogták fel, hogy egyetértenek a vezetőség javaslatával. A példákat lehetne tovább sorolni. Nem szavazott a tagság az indokolatlanul nagy háztáji megszüntetésére tett javaslat mellett, és a fegyelmezetlenek felelősségre vonását illetően tett javaslat mellett sem. A jegyzőkönyvekben „a kérdésben nem született döntés" — gyakran szerepel. A tagság húzódozása az egyértelmű, egyenes állásfoglalástól az említetteken túlmenően azzal is magyarázható, hogy még nem tudott megszabadulni attól a korábban kialakult gyakorlattól, hogy „a parasztnak kuss beleszólni a dolgokba". Voltak olyanok, akik a „ne szólj szám, nem fáj fejem" elmélet hívei voltak. Mások pedig „nem akartak rossz fiúk lenni, sőt még falaztak is" pl. a közös vagyon elherdálóinak. Az is nehezítette a tagság aktív résztvételét a közös ügyek intézésében, hogy a tegnap még kisparcellán dolgozó egyéni paraszt szemlélete, látóköre csak a saját gazdaságáig terjedt ki. A közösbe belépve látóköre nem terjedt ki egycsapásraa több ezer holdra. Nem volt képes átlátni a nagy gazdaságot, ezért félt is a felelősség vállalásától. Éveknek kellett eltelnie, míg magáénak érezte a szövetkezetet és megtanulta a gazdaság sorsa iránti felelősségvállalást is. Végig olvasgatva a közgyűlési és vezetőségi ülések jegyzőkönyveit, az látható, hogy a felszólalók túlnyomó többségben saját érdekeiket nézik, nagyobb háztájit követelnek, több munkaegységet stb. és csak ritkán gondolnak a közös gazdaság érdekeire. A tagság