Donáth Frenc szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 2. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 7. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1973)
Dr. Bodnár Miklós: A balmazújvárosi „Lenin" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története
abban keresendő, hogy a tsz a korszerű gazdálkodásra törekedvén, egyre nagyobb arányban és értékben használ fel holtmunkát (gépek, felszerelések, berendezések műtrágya vegyszer stb.). Ezért az.ipari eredetű eszközöknek a ráfordítási struktúrán belüli előretörése, valamint ezek magas beszerzési árai miatt a bruttó jövedelem növekedési üteme elmaradt a termelési érték növekedési ütemétől. Változások a termelés szerkezetében A jelenlegi periódusban sem tudták lényegében valóra váltani a termelésszerkezet jelentősebb módosítását, amelyet már a megelőző fejlődési szakaszban célul tűztek ki, illetve csak nagyon szerény méretű volt az előrehaladás. A vetésszerkezet kisebbmérvű egyszerűsítése következett be, ami abban jutott kifejezésre, hogy a korábbi 15—18 féle növény helyett előbb 10, majd 1971-ben 8 féle növényt termeltek. Az állattenyésztési ágazatokban a periódus végére ugyan kibontakoztak a koncentráció, a nagyobb ágazati méretek, a nagyüzemi módszerekkel történő termékelőállítás fontosabb feltételei, de figyelemreméltó szakadás 1971-ig nem következett be, hiszen ha eltérő mértékben is, de mind a négy haszonállatfajjal és ezek többféle hasznosítási irányával foglalkoztak. Ezen a téren csak a legutóbbi időben (1972) tapasztalható jelentősebb változás, mivel a két, elsősorban abrakfogyasztó ágazat közül a baromfiállományt felszámolták. Az erőteljesebb szakosodást egyrészt a szűkkörű specializációból adódó nagyobb kockázatvállalástól való tartózkodás, a tagok teljesebb foglalkoztatásának belső, szövetkezeti követelménye, valamint a korlátozott saját anyagi erőforrás magyarázza. Ezenkívül a vegyes termelési típusú gazdálkodásnak kedvező természeti tényezők is fékezik a termelésszerkezet gyorsabb ütemű és nagyobb arányú egyszerűsítését. A vezetőség és a tagság egyetértésével kialakított növénytermesztési elképzelések lassan, fokozatosan ugyan, de kezdenek valóra válni. Már a jelenlegi periódus első éveiben figyelemreméltó eredményre vezet. A korszerű agró- és biotechnika néhány elemének alkalmazása (intenzív fajta, optimális tőszám, nagyadagú és arányos összetételű műtrágya), amelyeket a termelés hagyományos előírásainak gondos betartásával párosítanak. Búzából például 1968-ban az I. sz. üzemegység a 21 q-át megközelítő átlaghozamot ért el holdanként, de a másik két üzemegység átlagtermése is meghaladta a 17 q-át. Kukoricából szintén az I. sz. üzemegység ért el olyan hozamszintet, amelyet néhány évvel korábban a tagságmég megközelíthetetlennek hitt (29,2 q/kat. hold májusi morzsolt). Még a III. üzemegység jégverte tábláin is 26 q-án felüli holdankénti hozamot sikerült betakarítani. Az átlaghozamok felfelé ívelő fejlődése 1969-ben kiugró eredményekben jutott kifejezésre, bár ebben a kedvező időjárás is szerepet játszott, mint ahogy befolyást gyakorolt az 1970. évi eredményekre is, csak éppen negatív előjellel. (Tavaszi sok csapadék, belvíz, őszi szárazság). Egyébként érdemes az 1970. évet kiemelten is megemlíteni, nemcsak a mostoha természeti tényezők, elemi csapások okozta gyengébb gazdasági eredmények és anyagi károsodás miatt, hanem a nehéz körülmények között helytálló emberek közösségi magatartása miatt is, amely a tagság tudatvilágában végbemenő fejlődést jelzi.
