Donáth Frenc szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 2. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 7. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1973)
Dr. Fülöp Imre : A létavértesi „Aranykalász" Termelőszövetkezet története
kében. Viszont a kedvezőtlen évjáratok a tagság jövedelmében nem éreztették hatásukat. A „gazda" szemlélet erősítése és a termelőszövetkezet fejlődése szempontjából is nem biztos, hogy helyes a vezetőségnek ez az álláspontja. A közös gazdaság fejlesztése, a beruházás, a bővített újratermelés alapjainak rendszeres növelése ugyanolyan tulajdonosi feladat, mint a személyes jövedelem realizálása. Adott évjáratban elképzelhető, hogy a termelési eredmények, a létrehozott bruttó jövedelem függvényében arányosan nő, illetve csökken a felhalmozás és a személyes jövedelem is. Ez a szemlélet felel meg a szövetkezeti jellegnek. Különösen lényeges a kérdés elvi megközelítése olyan szövetkezetekben, ahol eddig nem fordítottak kellő gondot a biztonsági alap képzésre. Lényegében nincs készpénzben tartalékolt biztonsági alapja a tsz-nek, legalább is nem akkora, amekkorára 22—23 millió Ft-os személyes jövedelem esetén szükség lenne. Ezért is kellett csökkenteni adott időszakban a beruházásokat, hogy a tagok személyes jövedelme szinten maradjon vagy éppen némileg növekedjen is. Az elmúlt 11 év alatt a közösből származó személyes jövedelem minden évben növekedett a megelőző évhez képest, de a felhalmozás csaknem minden harmadik évben csökkent a korábbihoz képest. Esetenként a csökkenés jelentős, pl. 19G7-ben kb. 14%-os, 1971-ben 40%-os az előző évihez. A beruházások, illetve a fejlesztési alap hovafordítása (mit építsünk, mit vásároljunk?) mindig gondos megalapozó számítások alapján, komoly vitákban dőlt el. A szakemberek indokolnak, érvelnek, vitatkoznak, a testület ezek figyelembevételével dönt. Terven kívüli vagy azon felüli beruházás ritka esemény volt a termelőszövetkezetben. Mindig különös gondot fordítottak arra, hogy hogy egy-egy kitűzött célt megvalósítsanak. Erejüket koncentrálták. A növénytermesztés, illetve egy-egy növényi kultúra gépesítése legtöbbször elsődleges feladat volt. A növénytermesztés gépesítése, termelési kultúrája a fejlődés minden szakaszában — jelenleg is — meghaladta az állattenyésztését, A korszerű sertéstelep ezen a területen felzárkózást jelent. A nagykapacitású szárító üzem létesítése, a szemestermények biztonságos tárolása újabb nagy lépést jelentett. A beruházási célok megfogalmazásánál természetesen figyelembe vették az állami ösztönzőket, a kedvezményeket és a támogatásokat. Ilyen módon az évek során jelentős állami kedvezményt és támogatást kaptak. De mindig törekedtek a saját terveiket, hagyományaikat beilleszteni az állami támogatási rendszerbe. Csak a kedvezményért nem ruháztak be, célellenes hasznosítás ismeretlen fogalom. E vonatkozásban is korrekt partnerei voltak az államnak. Törekedtek gyorsan, határidőn belül befejezni a beruházásaikat. Az volt a cél, hogy mielőbb termeljenek a létesítményekben. Előfordult, hogy nem teljesen kész létesítményben már termeltek. így a lehető legrövidebb ideig volt a „tőke kikapcsolva a termelésből". Egyetlen 100 férőhelyes istálló kivételével minden építésberuházást saját építőrészlegükkel valósították meg. Korán felismerték e tevékenység előnyeit, amely nem teljes felsorolással a következőkben foglalható össze: — Az építőipari kapacitás „saját magának" dolgozik. Közvetlenül érdekelt, hogy kellő időben és jó minőségben végezze el a munkát ; közvetlen a vezetőség ellenőrző, ösztönző, esetenként fegyelmező tevékenysége is. — Közgazdasági és elszámolási viszonyaink között az építési tevékenység jól
