Donáth Frenc szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 2. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 7. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1973)
Dr. Fülöp Imre : A létavértesi „Aranykalász" Termelőszövetkezet története
Már 1960. év tavaszán minden őszi kalászos vetésre kat. holdanként kézzel, vederből 60 kg pétisót szórtak ki fej trágyaként. Tavasszal még a cukorrépára is jutott kevés műtrágya. Ősszel minden kalászos annyi alapműtrágyát „kapott", amennyit a keretgazdálkodás alapján vásárolni tudtak. Ebben az évben az 5758 kh szántóra 3466 q vegyes műtrágyát használtak fel. A műtrágyának kiemelkedő jelentősége van az Aranykalászban is, mert kevés az állatállomány, következésképpen viszonylag kevés az istállótrágya is. Pedig a háztáji udvarokról kezdettől fogva zömében a közös szántóra viszik ki a trágyát. A növényvédelmet a burgonyánál kezdték. A porozást a tagok kézzel, harisnyaszárból végezték. A cukorrépa vegyszeres védelmét már a gépállomás végezte. Az állattenyésztés Az állattenyésztés helyzetéről már többször esett szó. Ismert a termelőszövetkezeti vezetés koncepciója, melyet igyekeztek következetesen végrehajtani. Az állattenyésztés helyzetét és fejlődését főként az határozta meg, hogy: — a megalakulás után nem vásárolták fel a tagok szarvasmarha-, sertés-és juhállományát, hanem a törvényben meghatározott létszámra való tekintet nélkül meghagyták a háztájiban. Takarmánnyal segítették a háztáji állatállomány megtartását, termelését, sőt fejlődését. Ez a módszer akkor erősen vitatott volt, utólag bölcsnek és helyesnek bizonyult. A lovakat viszont „behozták", azokkal kezdték meg a munkát a közös gazdaságokban. A háztájiban lovat egyáltalán nem hagytak meg. A selejtet és a felesleget eladták. — Megkezdték az állatférőhelyek építését, de főleg az árutermelést, a hizlalást szorgalmazták vásárolt alapanyagból. A tenyésztői elv az volt, „keveset, de minőséget". A tenyészállat-állományt csak fokozatosan növelték. A tenyésztés alapja: megfelelő színvonalú vásárolt tenyésznövendék, viszonylag korszerű elhelyezés és saját termésű takarmány alap. Ezek az elvek is helyesnek bizonyultak. Nem törekedtek az állatállomány látványos növelésére, hanem szigorúan a gazdaság állateltartó képességét és a jövedelmezőséget vették figyelembe. •— A szarvasmarha és a sertés a főágazaton belül eltérő módon fejlődött. Gyorsan nőtt a hízómarha-létszám, a jó minőségű hizlalás magas árbevételt biztosított. A tehénlétszám tulajdonképpen 1967. évre „beállt" és azóta sem lényeges a változás. Kezdettől fogva a gazdaság állatfajának a sertést tekintették. A kitűnő kukoricatermesztési adottságok, de a hagyományok is pozitívan támasztották alá ezt az elgondolást. A bruttó termelési érték belső arányait elemezve, megállapítható, hogy már az első időszakban is gyorsabban nőtt a sertéságazat termelési értéke, de volumenben is meghaladta a szarvasmarháét. Arányaik alakulását az alábbi táblázat szemlélteti : Az arányok elemzése arra utal, hogy az üzemi termelési értéken belül a szarvasmarha aránya kereken 1%-kal csökken, a sertés szinten marad a leggyorsabb növekedésű szakaszban is. Az állattenyésztés termelési értéke 1967. évben 24,7%-ot, míg 1969. évben 23,3%-ot képvisel az üzemi termelési értékből, de a sertéságazat aránya nem csökken, hiszen az állattenyésztés termelési értéken belül az 1960. évi 3* 35
