Donáth Frenc szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 2. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 7. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1973)
Dr. Fülöp Imre : A létavértesi „Aranykalász" Termelőszövetkezet története
Nö vénytermesztés Az első évben — átmenetinek tekinthető év volt — a vetésszerkezet az adott helyzetnek megfelelően — kényszerűségből — alakult ki. „Minden talpalatnyi földet bevetni" politikai és termelési szempontból egyaránt fontos feladat volt. Sok volt a vetetlen, szántatlan terület. Szerencsés év volt, március 12-én megkezdhették a tavaszi szántást. Egy teljes gépállomási traktoros brigád 12 erőgéppel, munkagépekkel nagy segítséget jelentett. A termeltető vállalatok különböző árú- és ipari növények szerződéskötését ajánlották, jó részükhöz vetőmagot is biztosítottak, és ami még ennél is fontosabb volt, az éves pénzügyi tervben feltüntethető árbevételt, ami a banki hitelezés alapja volt. Mindent leszerződtek, amit a termeltető vállalatok kínáltak, ha vetőmagot is biztosítottak hozzá. Igyekeztek már a tavasz folyamán nagyüzemi táblákat kialakítani, ezt a lucerna felülvetéssel kezdték. Ehhez azonban nem volt elég vetőmag. Kaptak kiutalást, járták az országot, és vetettek annyit, amennyit tudtak. Valamivel könnyebb helyzet a vörösherénél, ezt is rávetették az őszi kalászos táblákra is, így aratás után már kialakultak az első nagyüzemi táblák. Burgonyából nem tudtak annyit vetni, amennyit szerettek volna, mivel nem volt elég vetőgumó. Végső soron minden brigád annyit vetett, amennyi vetőgumót össze tudott gyűjteni. A legegyszerűbb volt a kukorica vetőmagot vásárolni, így már az első évben a teljes vetésterületen hibrid vetőmagot alkalmaztak. Minden olyen területre, amit mással nem tudtak bevetni, kukorica került. Május 20-ra a kukoricavetést befejezték. Ez nagy eredmény volt az indulás évében. A következő, minden eddiginél nagyobb feladat a kapálás megszervezése volt. Látták, hogy a tagság a tervezett 37 Ft-os munkaegység értékért és a „könyvszerinti" munkaegységért a kapás területeket nem fogja maradéktalanul, megfelelő minőségben megmunkálni. A debreceni Agrártudományi Főiskola oktatója, dr. Kádár Béla „fülbesúgásos" formában javasolta — az akkor már néhány helyen alkalmazott — százalékos művelést. (Nádudvari módszer). Az irányító szervek 1960-ban még nem értettek egyet a részesmüvelésscl, és ezt Létavértesen sem hagyták figyelmen kívül, de ragaszkodtak induló elgondolásukhoz. Mivel ekkor ezen állt vagy bukott a további termelés, minden kapást, az összes termés 20%-áért mértek ki a tagnak, biztosítva hozzá a könyvszerinti teljes munkaegységszámot. A kaszálást az első évben, de ma is harmados alapon végzi a tagság. A százalékos premizálási forma segített, 200 hold kukorica kivételével összesen 1800 kh kapást vállalt fel a tagság. A 200 hold kukoricát közösen művelték. Valamennyit termett is, mindegy volt, hogy mennyit, az volt a legfontosabb, hogy ezt is megmentették. A függetlenített vezetők a naponta jelentkező rendkívül sok, változó és új feladatokkal csak úgy tudtak megbirkózni, ha kora reggeltől késő estig dolgoztak. A brigádvezetőknek és a brigádelszámolóknak minden este eligazítás volt. Sokszor este 9—10 óráig is együtt voltak, pedig a brigád vezetőknek a tagok „felkopogtatásával" már hajlanli 3—4 órakor kezdődött a nap. Ekkor mondták meg, hogy milyen munka lesz és hova kell menni. Ebben az időben még sokszor előfordult, hogy nem oda és nem annyian mentek dolgozni, mint ahogy ezt a közös munka megkívánta volna. 1906—67. évre kialakultak a „végleges" növényi arányok, melyek nagyságrendi3 Termelőszövetkezettörténeti. 33
