Donáth Frenc szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 2. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 7. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1973)

Dr. Lőkös László: Az alsószuhai „Új Élet" Termelőszövetkezet története

Gépek, berendezések és f elszerelések tekintetében a gazdaságok a kor átlagos szintje alatt állnak. A leltár nagyon primitív képet mutat a község munkaeszközökkel való ellátottságáról. Még közvetlenül a II. világháború előtt is fagerendelyes ekéket, fahengert,fogast, kézi szecskavágót találhatunk, de csak a fogattal rendelkező gazdaságokban. A nagyobb termelőeszközök, mint pl. aratógóp, vetőgép teljesen ismeretlen, de még a lókapa sem lelhető fel a községben. Az első világháború után az aratás sarlóval, a cséplés kézi hadaró val történt. A két világháború között két cséplőgép váltotta fel az említett, primitív eszközt. A községben a mezőgazdasági termelés feltételei, gazdálkodási viszonyai, nem kevésbé pedig a termelők hagyományhoz ragaszkodó szemlélete következtében — („ami jó volt apámnak, nagyapámnak, az nekem is jó") —• a termelési színvonal alacsony. Extenzív gazdálkodást folytatnak, még szerényebb méretű intenzív fejlődés sem következik be a második világháborúig. A főnövények a kenyérgabona és a szemestakarmány, melyeket a szántó 60—65%-ában termelnek. Fontosabb takarmánynövény a csalamádé és vörös here, valamint a zabosbükköny, csak kis mértékben található lucerna és egyéb keveréktakarmány. Talán a fejlődés jeleként foghatjuk fel, hogy a kenyérgabonán belül a rozs aránya, amely 40—45%-ot foglalt el, visszaszoruló—8%-ra. A tavaszi árpa mellett megjelenik az őszi árpa, de ez is inkább csak az 50-es években terjed el nagyobb arányban. Az ipari növények aránya 1—2%, ezt a háborús időkben kötelezően előírt napraforgó termelés adja. Zöldségféleséget ugyancsak elenyésző arányban termelnek, a faluvégi- és házkörüli kertekben. A termésátlagok alacsonyak és határrészenként is eltérőek. A búza termésátlaga 8—10 q/ha, tavaszi árpa hasonló, a kukorica 17—19 q/ha, vöröshere (széna) 30— 35 q/ha körül mozgott. Az alacsony termelési színvonal kialakulásában nemcsak a talaj adottságok, hanem a talajművelés és a gazdasági felszerelés hiányosságai is közrejátszottak. Általában gyenge a talaj előkészítés; az aratás után nem végeztek tarlóhántást, a mélyszántást nem alkalmazták. Sokszor — igaerő hiányában — tavaszi szántásba került a tavasziak jelentős hányada. Alacsony az állattenyésztés színvonala. A tehenek napi átlagos tejtermelése 2—6 1. Természetesen ebben az igázott tehenek hozama is szerepel. A háborús konjunktúra némi változást hozott a szarvasmarha tartásában. A kiselejtezett ökröket szerződéses alapon felhizlalva értékesítették. Ez kissé fejlesztette az állattenyésztési tapasztalatokat, és növelte az árutermelés arányát. A sertéshizlalás teljesen a kukoricára épült. Az extenzív legelőntartás párosult az őszi és téli hizlalással. Szinte kizárólag zsírfajta sertést tartanak a községben. A Róna-pusztai báró nagybirtokán sem sokkal korszerűbb a termelés. A fő igaerő itt is a ló és az ökör. A harmincas évek végére megjelenik egy traktor és vetőgép. A technológia azonban mind a növénytermelésben, mind az állattenyésztésben az olcsó kézimunkán alapszik. Az állattartás fő módja itt is a legeltetés. A hozamok, termésátlagok is csak valamivel jobbak a községénél.