Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Donáth Ferenc: A magyar szövetkezeti nagyüzemi mezőgazdaság kialakulásának vázlatos története 1949—1970

és öntevékenyen közreműködtek volna az új termelési szervezet létrehozásában. A parasztok egy része elhagyta a mezőgazdaságot. A mezőgazdasági aktív keresők száma évről évre csökkent: az 1958-ban kereken 2 millió aktív keresőből az átszervezés éveiben több mint 200 000, 1965-ig pedig 470 000 távozott a mezőgazdaság köréből túlnyomóan munkaképes korúak. Valóságos kisebb népvándorlás indult a népgazdaság más főágai felé. A mezőgazdasági termelés nehézségeinek megértése szempontjából fontos és sajátos vonása volt ennek a munkaerő-átáramlásnak, hogy — Nyugateurópától eltérően — az elvándorlást nem megelőzte, hanem csak követte a mezőgazdaság gépesítése. Ez elkerülhetetlen volt az adott körülmények között, ám rendkívül jelentős következményei támadtak. A termelőszövetkezetek nagyobb részében súlyos aránytalanságok keletkeztek egyrészt a földterület nagysága és a vetésszerkezet, másrészt a rendelkezésre álló gépies emberi munkaerő között. Pedig a munkaerő csökkenését mutató számok még csak nem is adnak teljes, valóságos képet! Akik beléptek is tagként a termelőszövetkezetbe — családonként ez általában egy fő volt — kevéssé a fiatalok, a munkaképességük teljében levő férfiak és nők közül kerültek ki, 1958-ban a tagok fele még 40 évesnél fiatalabb volt. 1961 végén a tagok háromnegyed része 40 évesnél idősebb és 36%-a 60 évnél is idősebb. Az elöregedés 1961 után is rohamosan nőtt. 1964 végén a tagok közel 80%-a 40 évnél idősebb, több mint 40 százalékuk a 60 évet is betöltötte. A tagság nőiesedése is erőteljesebb volt: a nők aránya 1958. évi 26%-ról 1961 végére 38 százalékra emelkedett. Vegyük figyelembe még azt is, hogy a tagok jelentékeny része egyáltalán nem dolgozott a közös gazdaságban: 1961-ben a tagok egyötöde, de 1964-ben már a nyilvántartott tagok egynegyede. Ám a termelőszövetkezetek munkaerőhelyzete bonyolultabb mint ahogyan ezt a fenti országosan összegező számok feltüntetik. Az elvándorlás ellenére valóságos munkaerőhiány csupán a termelőszövetkezetek egy részénél jelentkezett, elsősorban az iparosított vidékeken. Más részénél a munkaerőhiány oka nem az volt, hogy a tagok és családtagok munkaereje nem lett volna elégséges a közös gazdaságban elvégzendő munkamennyiséghez képest. Sőt a szövetkezetek egy részénél ez fölös mértékben is rendelkezésre állott. De különböző okból — a növénytermelés idényjellege, a hiányos foglalkoztatás, elsősorban a nem megfelelő javadalmazás következtében a vezetés még a szükséges munkaerőt sem volt képes a közös munkába bevonni. Az ötvenes évek elején kialakított magatartást követték a parasztok annyiban is, hogy a szövetkezeti tagok, illetve családok jelentős része nem elsősorban a szövetkezeti közös gazdaságban, hanem részben a mezőgazdaságon kívül, illetve az egyéni-háztáji gazdaságban értékesítette munkaerejét. 1961-ben a dolgozó tagoknak több mint fele a közösben végzett munkáért 6000 Ft-nál kevesebbet kapott, azaz csak kis mértékben vett részt a közös munkában. Közvetve ezt igazolják a tsz közös és háztáji gazdaságaiból eredő személyi jövedelem nagyságára vonatkozó számítások is: a hatvanas évek első felében is a háztájiból eredő jövedelem kisebb vagy na-