Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Csepely—Knorr András: Tíz év a közös úton

kára alapozódott, hagyományos volt az egész tartási, takarmányozási rendszer. Az olaszi telep kiépítésének befejezése után fokozatosan szerezték be a felszerelhető gépi berendezéseket. 1966-ban kezdték meg a teljes állománynál a gépi fejést és 1938 óta alkalmazzák a korszerű, megfelelő itatóberendezéssel ellátott borjúnevelést. A kezdeti, elsősorban a beruházási koncepcióban megnyilvánuló lendület hamar megtört és a fejlesztésről legfeljebb a termelőszövetkezet területének növekedése arányában beszélhetünk, a fajlagos mutatók stagnálásról tanúskodnak. Az állattállcmány növelését két tényező befolyásolta főként. Az egyik a férőhelyek rendkívül nagy költsége. A termelőszövetkezet igyekezett józan hitelgazdálkodást folytatni, így csak a felhalmozásra fordítható jövedelemrészek növekedésének arányában tudta a férőhelyek számát növelni. A másik tényező az állattenyésztési ágazatok veszteséges, vagy jó esetben alig nyereséges helyzete volt. A gazdaság vezetői az állatállomány növelése során, így ökonámiai megfontolásból csak olyan szolid fejlesztési koncepciót tűzhettek ki célul és valósíthattak meg, amely arányban volt a vetésszerkezeten belül feltétlenül szükséges takarmánytermelés termékmennyiségével. 3. Segédüzemek A termelőerők változását vizsgálva láttuk, hogy a termelőszövetkezet megalakulását követő első fél évtizedben az eszközállomány növekedésében a gépállománynak volt döntő szerepe. Az első mezőgazdasági termelőszövetkezetek példáján okulva, a nagyüzemi gazdálkodás kereteit tartalommal kívánták kitölteni és a kisparaszti igás talajművelést mielőbb korszerűen gépesített technológiával felváltani. Hamar rádöbbentek arra, hogy a gépállomások munkája költséges, nehezen ütemezhető a gazdaság igényei szerint, és gyakran a munka minősége sem megfelelő. Egyik feladatuknak tekintették tehát a segédüzemek felállítását. Gyors ütemben növelték ezért saját erőgépeik számát, és igyekeztek függetleníteni magukat a gépállomási szervezettől (17. táblázat). Jól látható, hogy a gépállomány 1966-ban kialakult szintje már alig javult, sőt 1968-ban átmeneti visszaesés tapasztalható. Az eszközállomány alakulásánál is hivatkoztunk már erre. Oka egyrészt az addig kialakult szint megközelítőleg kielégítő színvonala, másrészt az épületállomány nagy hiánya, ami a rendelkezésre álló beruházási eszközöket elvonta a gépbeszerzésektől. Az utolsó évben a termelőszövetkezet kénytelen volt a selejtezés előtt álló erőgépeit saját műhelyében felülvizsgáltatni és több esetben 2—3 használhatatlan traktort szétszerelve, összeállítani egy, még néhány évig üzemképes állapotban tartható erőgépet. A segédüzemek szervezetét a termelőszövetkezet központosítva alakította kí, és annak felépítése nem különbözött számos más termelőszövetkezetben is alkalmazott megoldástól.