Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Szénay László: A Tiszakarádi „Új Élet" Termelőszövetkezet története

nem felel meg. A legnagyobb gondot az jelentette, hogy az új tagság által behozott felszerelés és technika 1961-ben már igen kevéssé alkalmazható. A technikai fejlesztés és általában a nagyüzemi termeléshez szükséges egyéb beruházások érclekében engedni kellett a korábbi hiteltakarékos elvekből, s az állami hitelek segítségével megalapozni a megnövekedett szövetkezet gazdálkodását. Legfontosabb feladatként a növénytermelés gépesítését tűzték ki. A munkaszervezés sem maradhatott a régi szinten. Nemcsak arról volt szó, hogy az eléggé laza brigádszervezetet meg kell erősíteni, hanem minőségileg is másként jelentkeztek a szervezési feladatok. A gépesítést és a megnövekedett területet a szervezésben is szükséges volt követni. A munkaszervezés alapfeltétele volt a táblásítás végrehajtása. A megnövekedett tagság munkaszervezeti egységekbe való beillesztése igen nagy gondot jelentett a vezetés számára. Még nagyobb problémát okozott, hogy az új tagság egy része nem volt teljesen meggyőződve a belépés értelméről, s ebben közrejátszott az a néhány esetben előforduló közvetett vagy esetleg közvetlen kényszer (az önkéntesség megsértése) is. A megfelelő munkaszervezet kialakítását és az operatív munkaszervezést is megnehezítették azok az új tagok, akik elegendő „háztáji tartalékkal" rendelkezve inkább a szövetkezet feloszlatását, mintsem megszilárdulását várták. A régi, magát 1960-ban biztonságban érző tagság és az új tagok közötti ellentétek is növelték a problémákat, amelyekkel a termelőszövetkezet vezetőségének és a legmegbízhatóbb tagoknak meg kellett küzdeniük. Az új feladatok meghatározásakor a legnagyobb gondot a termelési struktúra változási irányának az eldöntése jelentette. Mind a vezetőség, mind a szövetkezethez hű tagság megértette, hogy a termelési szerkezet jó vagy rossz meghatározása hosszabb időre eldönti a gazdaság és a gazdálkodás eredményeit. A döntést az az általános vélemény alapozta meg, amely szerint az állattenyésztési profil kialakítása felel meg mind a község hagyományainak, mind a gazdálkodási céloknak. A vélemények szerint csak így oldható meg a tagság foglalkoztatása, a rendszeres előlegezés és a megfelelő szintű évi személyes jövedelem. Arra gondoltak, hogy a felhalmozás, illetve a továbbfejlődés alapját is az állattenyésztés révén teremthetik meg. A struktúraváltozás általános irányával az állami szervek is egyetértettek, de — már itt meg kell jegyeznünk — a részletekbe, éppen erről az oldalról jövő nyomás révén, hibák csúsztak be, amelyek később jelentős veszteségek forrásai lettek. A társadalmi-gazdasági feltételek és körülmények változásai között külön figyelmet érdemel a község másik szövetkezetének a Tiszapart Mezőgazdasági Termelőszövetkezetnek a megalakulása. Az új szövetkezet már megalakulásakor jelezte a községben korábban jellemző társadalmi problémákat és az újakat egyaránt. Mint az előzőekben említettük, a község parasztsága a felszabadulás után jobban rétegeződött, mint a háború előtt. Az 1957 utáni gazdaságpolitika lehetőségét jól hasznosítva a szövetkezeten kívül maradt közép-