Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Halász Péter—Tóthné Loós Gyöngyi: A Makói „Űttörő" Termelőszövetkezet története

helyről naponta hazaszállított asszonyok elsősorban a veteményeket ápolták, és a többi növény, különösen pedig a cukorrépa teljesen elgazosodott, A víz által meghagyott vöröshagymát a perenoszpóra fenyegette, a fokhagyma ,.koszosodott", mert későn vetették és rossz volt a vetőanyag. Jelentős károk keletkeztek a háztájiban is. Ezek után érthető, hogy ideges és nyugtalan volt a tagság. A legkülönbözőbb rémhírek kaptak szárnyra, a legelégedetlenebb tagok lázítottak és növelték a zűrzavart. Pedig ebben az időben a szövetkezetnek létszükséglete volt, hogy ami munkát még lehet, azt elvégezzenek, de a tagok elsősorban a háztájit és a vállalt területet hozták rendbe, egyéb munkák iránt nem sok érdeklődést tanúsítottak. A vezetőség pedig jószerivel tehetetlen volt, jól érzékelteti ezt az elnök kifakadása: ,,Az elégedetlenkedőket le kell szerelni. Meg kell mondani nekik, hogy inkább hagyják abba a munkát, de ne lázítsák a többi dolgozót, akikben van annyi becsület, hogy dolgoznak és mentik a termést." Kérte a tsz pártszervezetének segítségét is a problémák megoldásában. A pártvezetőség megtárgyalta a kérdést és felhívással fordult a termelőszövetkezet kommunistáihoz, hogy a taggyűlésen hallottak alapján magyarázzák meg a helyzetet a termelőszövetkezet tagságának. A zavaros helyzetben tovább mélyült a szakadék a tagság és a vezetőség között. A közvetlen veszély elmúlása után kimondták ugyan, hogy a „tagságnak és a vezetésnek össze kell fognia", de a valóságban éppen az ellenkezője történt. A közösség összetartó erejének régóta megindult gyöngülése most bosszulta meg magát igazán. A vezetőség jó része a szövetkezetet kizárólag és csakis mint termelőüzemet nézte, és kevés megértést tanúsított a tagság személyes gondjai iránt. Másfelől pedig a tagok többsége nem volt hajlandó a közös gazdaságot — tehát őket csak közvetve — érintő kérdésekkel érdemben foglalkozni. így azután a vezetés és a tagság nemcsak hogy nem tudott összefogni a bajban, de hovatovább olyan ellenséget láttak egymásban, akiknek kijátszaniuk vagy éppen kényszeríteniük kell egymást céljaik elérése érdekében. Sajátságosan alakult e két malomkő közé szorult brigádvezetők helyzete. Állásfoglalásuk és az ebből származó problémák azt sejtetik, hogy itt nem szemléletbeli, de valóságos ellentétekről volt szó. Alighogy levonult az árhullám és Makó felszabadult a fenyegető tragédia veszélye alól, a termelőszövetkezetek azonnal hozzáláttak, hogy a Városi Tanács V. B. Mg-i és Élelmezésügyi Osztálya által megadott szempontok alapján ideiglenesen felmérjék az 1970. évi belvíz- és árvízkárokat. Ezek a károk többféle jellegűek, közvetlen és közvetett módon jelentkezők voltak. A növénytermelésben jelentős károkat okozott a víz a már elvetett növénykultúrák részleges vagy teljes kipusztításával. De még ennél is nagyobb volt az a veszteség, ami a betervezett, de el nem vetett növények hiánya miatt érte a szövetkezetet. Ezen kívül komoly terméskieséssel járt a növényápolás és a szénabetakarítás munkáinak elmaradása is (32. táblázat).