Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Halász Péter—Tóthné Loós Gyöngyi: A Makói „Űttörő" Termelőszövetkezet története

2. Az állattenyésztés alakulása A termelőszövetkezet közgyűlésein, vezetőségi ülésein régóta visszatérő téma az állattenyésztés fejlesztése. Sokféle szempontból indokolták ennek szükségességét, pedig évről évre igen jelentős összegekre rúgott az állattenyésztés ráfizetése. Mégis minden esztendőben újra és újra megtervezték az állatállomány fejlesztését, a hozamok növelését és a termelés gazdaságossá tételét. A valóságban azonban 1965 óta fokozatosan csökkent a szövetkezet állatállománya (7. ábra). Az állati termékekre központilag előírt felvásárlási árak általában nem fedezték az előállítás költségeit, különösképpen az olyanokat nem, amilyeneket az Űttörőben használtak fel. Főleg a szarvasmarha-tartásban alakultak rendkívül kedvezőtlenül a ráfordítások, amint ezt az önköltségeket tartalmazó 29. táblázat mutatja. A közölt önköltségadatok a munkadíjat is magukban foglalják, de meg kell mondanunk, hogy a szarvasmarha-tartás ágazatai még a tagoknak kifizetett részesedést sem termelték mee. 29. táblázat Az önköltség és az értékesítési átlagbér alakulása a szarvasmarha-tartás ágazataiban Megnevezés 1965 1966 1968 Tehenészet Ft/liter 5,50 6,74 5,36 Értékesítési átlagár Ft liter 3,86 3,66 itatásos borjú Ft/kg 30,21 43,64 Növ. marha Ft/kg 29,37 35,06 28,55 Marhahizlalás Ft/kg 21,41 30,70 40,89 Értékesítési átlagár Ft/kg 14,56 17,00 Forrás: A termelőszövetkezet nyilvántartásai. Az igen nagy költségek oka az állatok takarmányozásának, elhelyezési körülményeinek alacsony színvonalában keresendő, megfelelő tenyésztői munka hiánya miatt az állatok nem tudták kibontakoztatni a bennük levő képességeket. A jelentős részben „hagymásokból" álló tagság körében amúgy sem éltek különösebb állattenyésztői hagyományok, s bizonyos mértékben ez is hozzájárult az állattenyésztés háttérbe szorulásához. Az egész állattenyésztési ágazatra jellemző volt a szakszerűtlen irányítás, és az, hogy a szövetkezet nemhogy kedvetlenül, de kifejezetten ellenszenvvel „foglalkozott" ezzel a sok bajjal járó, örökké veszteséges ágazattal, s így szinte természetes, hogy csekély hozamok és nagy veszteségek adódtak. A 60-as évek első feléhez képest nagyon visszaesett a tejtermelés is: 1965-ben mindössze 1466 liter jutott egy tehénre, de még 1969-ben is csak 2700 liter. A most vizsgált 5 év átlagában a borjúelhullás 14,3% volt, a megszületett