Lázár Vilmos szerk.: Termelőszövetkezettörténeti tanulmányok 1. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 6. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1972)

Halász Péter—Tóthné Loós Gyöngyi: A Makói „Űttörő" Termelőszövetkezet története

Ma, amikor egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítunk és tudományos módszerekkel vizsgáljuk a „munkahelyi klíma" szerepét és a termelésre közvetlenül vagy közvetve gyakorolt hatását, különösen jól tudjuk érzékelni az akkori kedvezőtlen hangulat vizsgálatának fontosságát. Melyek is voltak ennek tényezői? Már említettük, hogy az ötvenes évek legelején az Úttörőben nem volt kielégítő a részesedés színvonala. 1949-ben 1 munkaegység értéke 30,— Ft körül volt, de 1950-re már csak 15,51 Ft-ot adtak. 1951-ben ismét többet tudtak osztani (kb. 28 Ft-ot), de a következő, aszályos évben ismét csak 11,80 Ft-ot kaptak egy munkaegységre. A jövedelem tehát kevés és bizonytalan volt. Fokozta a nehézséget az, hogy a jövedelemnek viszonylag jelentős hányadát pénzben osztották ki, sőt Stenczinger — a termelőszövetkezet akkori tagjaira hivatkozva — azt írja, hogy 1949-ben és 1950-ben az egész jövedelmet pénzben adták. Majd változott a gazdaságpolitikai irányzat, és a természetbeni részesedést szorgalmazták, de az Úttörőben még 1952-ben is a jövedelem 75,5", o-át készpénzben adták. Ezt elsősorban a hagyma- és zöldségfélékkel foglalkozó tsz nagyarányú árutermelése indokolta, de a tagok szempontjából akkor sem volt kedvező, mert előnyösebben tudták hasznosítani, így másként is értékelték a természetben kapott jövedelemrészt. Tovább vizsgálva a hangulatot befolyásoló tényezőket, föltétlenül meg kell említenünk a tagság összetételét. Említettük, hogy az Úttörő Tsz-ben már az alakulás évében kétféle típusú emberek verődtek össze: egyrészt a teljes föld és bérlet nélküli agrárproletárok, valamint a nemrégen földhözjutott kishagymások. 1949 decemberében a tagok 36%-a földnélküli, 50%-a 5 kat. holdnál kisebb, 14° o-a pedig ennél nagyobb birtokkal rendelkező volt. A nagy arányú szervezés közben végzett válogatás azután azt eredményezte, hogy — mivel egy időben az Úttörő tagsága határozottan tartózkodott a föld nélkül jelentkezők fölvételétől — a volt agrárproletárok aránya lecsökkent (18%-ra). 1951-ben már az 1—7 kat. hold földdel rendelkezők alkották a tagság 72%-át (átlagosan 5,6 kat. hold földdel léptek be) és 10%uknak volt korábban 7 kat. holdnál nagyobb, átlagosan 12,6 kat. holdas birtoka. Ezek a különbségek — amelyeket a makói parasztság történeti fejlődésének ismertetésénél már tárgyalt, sajátos körülmények még jobban aláhúztak — természetesen a tagságon belül is megmaradtak, és hol nyilvánvalóbb, hol pedig rejtettebb formában a legkülönbözőbb esetekben éleződtek ki. A harmadik, az előbbieknél semmivel sem jelentéktelenebb, kapcsolatot formáló tényező az ötvenes évek elejének általános társadalmi és politikai légköre. Ennek a termelőszövetkezetre konkrétan és közvetlenül ható formáival a korabeli közgyűlési és vezetőségi jegyzőkönyveket lapozgatva sűrűn találkozunk. Az ésszerűség határát jóval meghaladó mértékben kiépített központi irányítás nemcsak a „tervutasításban" nyilvánult meg. Makón a városi tanács mezőgazdasági osztálya a termelőszövetkezet legmindennapibb és legsajátabb ügyeibe is utasítási jelleggel szólt bele, ami nemcsak a folyama7* 99