Lázár Vilmos szerk.: A földreform történelmi jelentősége (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 5. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Budapest, 1972)
Dr. Orbán Sándor: A parasztság társadalmi tagozódásának problémái a földreform után
Dr Orbán Sándor A PARASZTSÁG TÁRSADALMI TAGOZÓDÁSÁNAK PROBLÉMÁI A FÖLDREFORM UTÁN Ismeretes, hogy a parasztság, mint társadalmi kategória, különös pályát ír le a történelem során. Társadalmi rendszereken át bomlik, hogy aztán a szocializmus időszakában az egység felé közeledjék. Ezúttal e folyamatnak arról a szakaszáról szólunk, amely a bomlás és egység történeti mezsgyéjén, jelesen a földreform és a szocialista átszervezés közötti időszakban jellemzi a parasztságot. Bármely szomszéd országhoz hasonlítjuk a mienket, nyomban föltűnik, hogy rendkívül nagy sűrűségű és ugyanakkor erősen tagolt és polarizált agrárnépességet hagyott ránk örökül a fölszabadulással és a földreformmal letűnt múlt. Jelzőszámait ennek — egyik oldalon a majdnem felényi országterületet kézben tartó töredékszázalék nagybirtokosról, másik oldalon az agrárnépesség kétharmadát kitevő teljesen kisemmizett, vagy csak valamelyes parcellával rendelkező „3 millió koldusról" — olyannyiszor hallhattuk, olvashattuk. Jól tudjuk, hogy ennek nyomorúsága nemcsak a kevés földdel vagy annak hiányával, de a szinte állandóan többszázezres nagyságrenddel kifejezhető „strukturális munkanélküliségben 1 ' lecsapódó agrártúlnépesedéssel is kapcsolatos. Az is ismeretes, hogy a hazai progresszió (s ilyen elképzelhetetlen volt a 3 millió gondjának vállalása nélkül!) micsoda erőt nyert e poláris feszültségből, hajdan is, de a cselekvés — a felszabadulás és a földreform — idejének jöttén is. Vajon a parasztságnak ez az erős tagoltsága, polarizáltsága miképpen alakult át a földreformmal és az azt követő népi demokratikus agrárfejlődéssel. Volt amikor — a földreform zajlásakor és az azt követő néhány esztendőben — eltúlozták a parasztság földhözjuttatásának vitathatatlanul pozitív hatását; földdel való általános kielégítettségének mértékét és eszerint bizonyos túlzó politikai szövetségi elvárásokat is támasztottak annak széles tömegeivel szemben. Máskor meg — mint a szövetkezeti átalakulás napirendre kerülésekor — szinte mintha mi sem történt volna, a parasztság hajdani polarizáltságáról, illetve annak korláttalan továbbfolytatódásáról és a belőle eredő ellentétek „élesedéséről", a falusi osztályharc „fellángolásáról" beszéltek. Ezzel is mintegy bizonyítandó, hogy egyetlen kiút a gazdagparasztság korlátozásával (valójában fölszámolásával) összekötött szövetkezeti gazdálkodás. Könnyű lenne pálcát törni akár egyik, akár másik —
