Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
A nagyüzem termelése - Földművelő gazdaságok
szarvasmarha), ha a minősége ugyan jó volt is, az 1 kh-ra egyszer-egyszer kihintett mennyiség nem nagyon haladhatta meg a 140—160 q-s átlagot. Erre utal másfelől az is, hogy az ugyancsak félig extenzív módon tartott lóés szarvasmarha-állomány darabszáma ez idő tájt mindössze 170—190 között hullámzott, így több trágyát adni a földnek már csak a trágyahozam miatt is eleve lehetetlen lett volna. Ha pedig figyelembe vesszük azt is, hogy a trágyázásra — mint láttuk — csak 5—13 évenként került sor, akkor évente 20—25 q-nál több trágya aligha jutott a földekre holdanként. Gazdaságunk tehát —• ebből a szempontból — valahol a rabló- és a talaj erőfenntartó gazdaságok kategóriája között „lebegett", sőt Hensch Árpád szerint „azok a gazdaságok, melyek csak 6—8 évenként trágyáznak, többnyire rablógazdálkodást folytatnak". ' 1 A talajerő pótlása szervestrágyával azonban másutt sem volt sokkal jobb. A jó hírnevű szomszédos bia-bajnai uradalomban pl. az 1870-es évek végén csak 8 évenként serkentette friss trágya a növényeket, azonban a helyzet országosan — jegyzi meg a cikkíró — még ennél is sokkal rosszabb volt: a gazdák általában 12—15 évenként tudtak csak egyszer valamilyen trágyát szétszórni a földekre. 72 Az állattenyésztésben az 1890-es évek alatt beállt döntő fordulat szükségképpen megnövelte és minőségileg is feljavította az uradalom „trágyatermelését". Ismerve a csákvári gazdaság század végi főbb vetésforgó-mintáit, a hat dűlőre osztott s egyenként 10—10 táblára (négy dűlő 31, két dűlő pedig 17 holdas táblákból állt) tagolt földeken a nagyobb táblás dűlőkben ötévenként, a kisebb táblás dűlőkben pedig négyévenként trágyázták a földeket. Fontos tudnunk azt is, hogy a megtrágyázott táblák közül 4 táblán valamilyen kapás (burgonya, takarmányrépa, kukorica), 4 táblán zabosbükköny, 1 táblán takarmánynak szentiványi rozs és egy másikon pedig csalamádé került a táperejét visszanyerő talajba. 7 " A zabosbükköny után most is búza, a kapások után viszont valamelyik tavaszi következett rendszerint lucernával. 74 A kapás- és takarmánynövények szántóföldi termesztése ahogy egyre inkább előtérbe nyomult, éreztette jótékony hatását a trágyázás síkján is. Ez a jelentős változás ugyanakkor szoros összefüggésben állt a jellegében megváltozott állattenyésztéssel, ami viszont — többek között — mennyiségében több s minőségében jobb „trágyatermeléssel" hatott vissza magára a növénytermesztésre. A kör tehát innen nézve is bezárult, mint ahogy — látni 71. Hensch Árpád: Hazánkban dívó vetésforgók. Mezőgazdasági Szemle. 1900. 17. p. 72. Hajnos Gábor: A bia-bajnai ... i. m. Gazdasági Lapok. 1878. március 26. 73. Noha a trágyázás uradalmainkban — írta Hensch — már kielégítőnek tekinthető, a trágyázási rendszer azonban annál inkább kifogásolható. Mód felett téves az az eljárás, amikor a zabosbükkönyt részesítik trágyázásban, viszont a tengerit időben attól messze teszik. Trágyaértékesítés szempontjából inkább a tengerit kellene előnyben részesíteni: egyrészt mivel a műtrágya azt nem nagyon befolyásolja, másrészt mivel „a bükköny nitrogéngyűjtő erejénél fogva kevésbé szorul az animális trágyára, azonkívül a foszfáttrágyák épp ezen keverékre kitűnő hatásúak". Hensch Árpád: A hazánkban dívó ... i. m. 17. p. 74 Bálás Árpád: Magyarország mezőgazdasága ... i. m. 199. p.
