Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
A nagyüzem termelése - Földművelő gazdaságok
ekére eső szántási idő roppant nagyarányú csökkenését, amely kerekítve 150 napról 50 napra esett. Miután az egy ekére eső munkanapok száma gyakorlatilag azonosnak vehető a szántásra fordítandó idő tartamával, ennélfogva a gazdaságban hat évtized alatt a szántási idő a korábbinak éppen az egyharmadára csökkent. Feltétlenül rá kell mutatnunk arra, hogy a szántási időnek szükségképpen kellett ilyen mértékben megrövidülnie. Az ily módon felszabadult munka- és vonóerőt ugyanis a szélesedő kapás- és takarmánytermesztés területére kellett mindenképpen „átcsoportosítani", valójában e „felszabadult" munka- és vonóerő nélkül nemigen lehetett volna olyan nagy arányokban — mint majd látni fogjuk — azoknak a termesztését kibővíteni. Másfelől a nyomásos gazdálkodás helyét elfoglaló foi górendszer is szükségképpen azt kívánta, hogy a szántási idő megrövidüljön, hiszen a tarlók jó részébe már a soron következő őszön vagy tavaszon újra magot kellett hinteni vagy ültetni a szántóvetőnek, s nem heverhetett kerek egy éven át ugaron sem az ősziek, sem a tavasziak tarlója. Elszakadva most a csákvári gazdaságtól, kísérletet kell tennünk néhány termeléstörténeti konklúzió megfogalmazására. Egy-egy nagyobb uradalom vagy annak csak egy-egy üzemegysége — tágabban azonban az egész magyar mezőgazdaság — a belterjesebb gazdálkodás útjára lépve a fejlődésnek csakhamar (ez esetben már a múlt század végén) arra a jelentős állomására érkezett, amikor az évente megszántásra kerülő terület terjedelme tovább nem bővült, az intenzívebb növénykultúrák megkívánta differencáltabb talajművelés kibontakozásával egyidőben ez a terület ettől kezdve állandósult, sőt a korábbihoz mérten valamelyest még csökkent is. Ezért azután nem lett volna célszerű gazdaságilag sem, ha az ekék (eketestek) számát a kapacitásuk kihasználását maximálisan lehetővé tevő szükséges mennyiségnél tovább szaporították volna. A vizsgált gazdaság e tekintetben századunk elején elérte a telítettség fokát: ahol ugyanis a fogatos vonóerő mellett egy-egy ekére 40—50 holdnál kevesebb terület esne, ott az eszközellátottság már túllépné a célszerűség határát, s az ellátottság helyett inkább pazarlásról kellene beszélnünk. 43 A szántóeszköz darabszámának egyszerű halmozása ennélfogva korlátozott, viszont a szántóeszköz teljesítőképessége és a vele végzett munka minősége ha nem is a végtelenbe nyúlóan, de mindenképpen tovább fokozható. A munka minőségi javulására fény derül •— egyebek mellett — a barázdamélység alakulásából : utólagos számítások szerint a f aekék normális körülmények és közepes talaj adottságok esetén átlagosan 8—10, a közbeeső „átmeneti" vastestűek már 12—15, s a század végén mind nagyobb számban forgalomba kerülő vasekék 20—25 cm mélységben hasogatták fel a talajt. 4 ' 1 Az eke teljesítőképessége és a vele végzett munka minősége azonban függvénye az eszközt működésbe hozó vonóerőnek, másként szólva: növekedésének a hagyományos fogatos vonóerő teljesítőképessége szab határt. 43. Hensch Árpád: Mezőgazdasági üzemtan ... I. köt. 108—109. p. 44. Regius János szóbeli közlésére támaszkodva.
