Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
A pénzforgalom mérlege
éppúgy gúzsba kötötték és visszafogták az agrártermelő parasztság cselekvőképességét és energiaforrásait, mint a termeltető közép- és nagybirtokosságét. De — és végül mégis csak ez volt a legdöntőbb — az objektív feltételek is hiányoztak, hogy munkáját a paraszt, s felhalmozott pénztőkéjét a nagybirtokos fokozottabb mértékben tudja a termelésre fordítani. Sok minden szükséges volt ahhoz, hogy a változások kora elérkezzék; éppúgy kellettek a megfelelő munkaeszközök, minőségileg jobb vetőmagvak, s fajtajellegénél fogva nagyobb hasznot hajtó új állatállomány s a termelési tapasztalatok, mint ahogy nem lehetett volna tovább lépni a közlekedés forradalma és a rohamos ipari fejlődés révén kitáguló értékesítési lehetőségek nélkül sem. Amikor azután mindezek együtt álltak már, s az extenzív gazdálkodás határait tovább tágítani nem lehetett — és nem is lett volna érdemes —, a szükség és a lehetőség együttes „támadása" utat vágott magának az elavuló szemlélet bozótjában is. Bármilyen szemszögből közelítve vizsgáljuk is az agrártermelés szóban forgó történeti korszakát, a csákvári uradalom esetében azt mindenképpen két nagyobb szakaszra lehetne bontani. Nem ellentétes, hanem egymást követő, egymásra szinte lépcsőzetes rendben emelkedve fölépülő igen jelentős fejlődési szakaszok képe rajzolódik elénk. Az 1880—1890-es évekig (a bérgazdaságokban ennél valamivel tovább) terjedő első nagy szakasz a fokozott „extenziválódás", a külterjesedés, még pontosabban: a kifelé való terjeszkedés ideje volt, amikor az agrárkultúra kereteit a sokasodó gabonatáblák lázas tempóban szinte a végső határokig tágították és feszítették ki. Miközben az extenzív termelés keretei elérték a lehetséges határok maximális pontját, s azoknak valamennyi adottságát ki is merítették, lassan — és szükségképpen — megindult a termelési struktúra „intenziválódása", belterjesedése, még pontosabban: befelé való terjeszkedése. Ez a túlzás nélkül sorsdöntő fordulat itt a két század fordulójára esett. Ügy is lehetne talán mondani, hogy az agrártermelés az első szakaszban horizontálisan, a másodikban pedig mintegy vertikálisan haladt, mélyült, emelkedett és fejlődött tovább. Bizonyára volt némi szerepe e döntő változásnak abban is, hogy a századforduló körül egyre-másra morajlottak fel a különböző természetű társadalmi és osztálymozgalmak, s került válságba a dualista monarchia rendszere. A régi világ valamennyi boltozata — az adatok fényénél szinte láthatóan — omladozni kezdett, az emelkedést, a fordulatot kísérő átalakulás hatása nemcsak a gazdaság, hanem a társadalom és — ezeknek vetületeként — a politika térségeit is minden bizonnyal átjárta. A magyar agrárgazdaság olyan jelentős fordulatot vett, amely sarkaiból kezdte kiforgatni és alapjaiban rendítette meg a régit. A századfordulón vágott új csapások azután idővel olyan „országúttá" szélesedtek, amely nemcsak évekre, hanem — úgy tűnik — az egész évszázadra megszabta a magyar mezőgazdaság haladási irányát. * 23 A csákvári uradalom 1870—1914 353
