Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
Változások a tájban
A felszíni, domborzati és vízrajzi adottságok jelentős mértékben megszabják egy-egy tájegység talajviszonyait is. A szomszédos Bakonnyal megegyezően, a Vértes felépítésében szintén a mészkő és a dolomit játssza a legfontosabb szerepet. Felületén a magasabb térszíneken rendzina, másutt agyagbemosódásos barna erdei talajok találhatók. 11 A talajok túlnyomó része „savanyú kémhatású, fakó, kilúgozottsági foka igen különböző". 12 Szántóföldi művelésre szinte alig alkalmas, legjobban kamatozó kincse az erdőség. Az uradalom egyéb, mezőgazdasági művelésre alkalmas területein a talajok eredetüket tekintve zömmel mezőségi és barna erdőségi, szerkezetüket tekintve pedig az agyag, vályog és a homoktalajok típusába sorolhatók. A talaj ismereti térképek alapján végzett hozzávetőleges becsléseink szerint e három alaptípus közül a földterületeknek mintegy 50%-át a középkötött vályog, s kb. 30—35%-át laza homok borítja, s mintegy 10— 15%-án található kötött agyagtalaj. 13 A talaj termékenységi fokát tekintve talán kevésbé jó, viszont a megművelés szempontjából ezek a megoszlási arányok mindenképpen kedvezőnek, előnyösnek nevezhetők. A talajviszonyok éppúgy, akárcsak a táj sajátos „látképe", magukban foglalják szinte az egész pannon táj oly sokszínű, mozgalmas és változatos világát. A hegység két oldalán hullámzó mezők eke alá fogott földjeiről — ahol a csákvári uradalom táblái szétterültek — joggal írja hát a hazai talajok egyik szakértője, hogy azoknak hasznosítása „igen különböző", ezért a rajtuk „termeszthető növények választéka is igen bőséges". 14 Kedvezőnek mondhatók a táj éghajlati viszonyai is. Az enyhébb tél, a kevésbé földperzselő nyár s a hegyek-erdők vonzotta dúsabb csapadék a legfőbb jelzői annak, amit ez esetben mérsékeltebb éghajlaton értünk. A századforduló idején havi bontásban is követni tudjuk a hőmérséklet ingadozását és a csapadék eloszlását az uradalom területén (2. táblázat). A Vértes belsejében természetszerűleg hűvösebb a légjárás: becslések szerint az évi átlag itt 8° C körül ingadozik, s ennek arányában süllyed az évszakok és hónapok átlaga is. 17 A hőmérséklet ingadozása általában itt is a téli és tavaszi hónapokban a legnagyobb: 1900-ban pl. a január—február szokatlanul enyhe volt, de a következő évben már rendkívül zord hideg járta. „A tél enyhe volt, alig valami hóval, mely ha esett is, egy-két nap alatt elolvadt" — írta az 1900-as télről Paulini Béla csákvári ispán. A szokatlanul enyhe telet kemény március követte, „erős fagyokkal, annyira hogy a február végén tett vetések csak március végén s igen hibásan keltek ki". Május derekán pedig „a hőmérő éjfélkor — írta — már 0 fokra, két órakor —3° C-ra szállott le". A szőlő teljesen elfagyott, „dacára a nedves 11. Stefanovics Pál: Magyarország talajai. Bp. 1963. II. kiad. 308. p. 12. Markos György: i. m. 496. p. 13. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Adattára. VIII. Térkép-gyűjtemény. Bicskei, móri, komáromi és győri járások talajismereti térképe. 14. Stefanovics Pál: i. m. 265—266. p. 15. Sáringer János Konrád: Pannonhalma éghajlata. Győr. 1895. 32. és 62—80. p. 16. O. L. P. 188. IV. A. 2. 1900., 1901. sz. n. Paulini Béla jelentése. 17. Vértes ... i. m. 16. p.
