Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
Változások a tájban
Délkeleti és északnyugati oldalán hullámosan aláereszkedő hegység löszfödte alacsony halomvidékeken csendesedik el, amott a zámolyi medencéből kilépve a fehérvári sík mezőkbe, emitt a Duna-völgyi síkságba húzódik át. A Bakony tói a mély fekvésű móri árok tágas csíkja, 6 a Gerecsétől az Óbarok-puszta és Felsőgalla közti szűk horpadás választja el. 7 Kétségkívül a Vértes határozta meg döntő mértékben az uradalom földrajzi adottságait. Fontos tényezőként kell azonban számba vennünk a Bakony északon kinyúló dombvonulatait (amelyek egyben nyugaton mintegy határként le is zárták az uradalom területét), s e vonulatok irányát továbbnyújtva északnak, magát a Dunát és a Duna völgyét is. E két utóbbi tényező formálta ki ugyanis a Győr megyébe eső Esterházy birtok felszíni és talajviszonyait. Kimondottan sík földön csupán az egymástól nagyon távol eső Forna-pusztai, illetőleg a mezőőrsi és gönyüi birtoktestek területek szét (egyben e gazdasági egységek adva az uradalom mezőgazdasági művelésre alkalmas földjének majdnem a felét, az egész földállománynak pedig éppen egynegyedét). A földállomány mintegy háromnegyed része ily módon dimbes-dombos, hegyes, tipikusan dunántúli vidéken feküdt. Az egész Magyar Középhegységhez hasonlóan — „mint minden mészkő és dolomit hegység" — folyóvizekben a Vértes is szegény. „A viszonylagosan dús csapadék eltűnik a karszt járatokban", s az elnyelt vízmennyiség csekély része bukkan csak fel egy-egy forrás hűs tiszta vizében. 8 Ezzel szemben a hegység környéke forrásokban, patakokban s a felfakadó gyógyvizekben már gazdagabb. 9 Az uradalom nyugati oldalán a nagy vízgyűjtő irányába siető vízerek (az ún. Bakony-folyások) Ászár—Kisbér—Kethely határában apróbb patakokba gyűlve Nagyigmándnál Czonczó-ér néven egyesülnek. A Czonczó-ér szedi össze az etei, császári és szendi ereket, majd a nagyigmándi tavakból kilépő patak északnak sietve Ács alatt szalad a Dunába. Tőle keletre az Által-ér Bókodnál gyűjti magába a Vértesből fakadó apróbb csermelyeket, s viszi terhét Bánhida mellett a tatai Öreg-tóba, innen pedig Almásnál a Dunába. Az erek és patakok vízhozama azonban jobbadán a környékre hulló csapadék mennyiségétől függ. 10 A természet viszont gazdagabban kárpótolta állóvizekkel a folyókban szűkölködő vidéket: az uradalom területét egyenesen teleszórta tavakkal. A majki, oroszlányi, bokodi, szendi, császári, kethelyi, nagyigmándi és tápszentmiklósi kisebb-nagyobb tavak víztükre ugyan fokról fokra összébb szűkült, s némelyiket korszakunkban le is csapolták. Közülük mégis több megmaradt, s a török időkben annyira elpusztult mocsaras-lápos vidék megannyi szomorú emléke a századforduló után elsőrangú otthonává lett a tavi haltenyésztésnek. 6. Komárom vármegye monográfiája. Magyarország vármegyéi és városai. Szerk.: Borovszky Samu. Bp. 1905. 7. Győr vármegye monográfiája. Magyarország vármegyéi és városai. Szerk.: Borovszky Samu. Bp, 1904. 3. p. 8. Markos György: Magyarország gazdasági földrajza. Bp. 1962. 496. p. 9. Szombathy Viktor: i. m. 11—15. p. 10. Komárom vármegye, i. m. 3. p.
