Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
A földbérleti rendszer — bérlettípusok - Nagybérletek
detben a bérlők közvetlenül maguk, később a nevükben és az ő terhükre az uradalom fizette. S végül nem volt jelentéktelen az a tőkeelvonás sem, amit cautio (óvadék) címén kellett letenni minden újonnan belépő bérlőnek. Az évi bérösszegnek 74-et, később Vs-á-t, s aszázad végén már a felét kellett óvatpénzül leróni az uradalom pénztárába. Az óvatpénz valóban holttőke volt, utána a bérlő — sokáig — még csak kamatot sem kapott az uraságtól. A földjáradék és a kataszteri tiszta jövedelem értékét elválasztó különbözet, ha az említett okok miatt bizonyos fokig csökkent is, az utóbb elsorolt terhek viszont mintegy 15—20%-kal növelték a földjáradékot kifejező bérleti díjak értékét. A valóságban tehát mindenképpen számolnunk kell a kétféle érték (a földjáradék és a tiszta jövedelem) között meglevő különbséggel. A különbözet viszont arra utal, hogy az uradalom területén szedett bérleti díjak, különösen az emelkedés időszakában, mintha valóban nagyobbak lettek volna a gazdaságból rendes körülmények között kihozható tiszta jövedelemnél. A felhajtott földjáradék és a tiszta jövedelem között keletkezett feszültséget a bérlők nyilvánvalóan az extraprofit fokozottabb hajszolásával tudták csak „feloldani": a földek s a termelésben alkalmazott munkaerő fokozottabb kizsákmányolására kellett törekedniök. Bizonyára nem ok nélkül hangzott el az idő tájt annyi panasz a föld- és népzsaroló ,,bérnökök" ellen. Nem mindig és nem minden bérlőnek sikerült azonban még oly könyörtelen eszközökkel sem kiegyenlíteni, sem áthidalni e „különbözetet". Egyegy rossz termésű év, állatvész, árzuhanás a piacokon egyenesen katasztrofális méretűvé fokozhatta a különbözetet. A katasztrófa rendszerint úgy kezdődött, hogy a bérleti díj egy részére fizetési haladékot kért —• s esetleg kapott is — a bérlő, majd a fizetési haladékból hátralék, s a hátralékhoz újabb restanciák gyűlve, a késedelmi kamatokkal együtt egy váratlan napon beütött a csőd. A földjáradék rohamos emelkedésének időszakában egynémelyszer szinte alig győzte a hátralékok tömegét feljegyezni a pénz dolgában egyébként módfelett pontosan működő uradalmi adminisztráció. A lavinaszerűen felgyülemlő hátralékok juttatták csődbe s Toppantották össze De La Motte gróf ászári, Rothfischer Ignác bokodi, Weidlinger Mihály kethelyi s Wohlrab János mezőörsi nagybérlőket, de tekintélyes adósságterhekkel távozott a nagyigmándi bérletből a Hencz család, a fornaiból a Schöberl Ferenc-féle „bérnök-társaság", s a császár-karpatusiból Jüllich György. A hátralékok súlya alatt tönkrement bérlő korszakunk első szakaszának igen jellemző figurája. Hangsúlyoznunk kell azonban azt is, hogy a bérlők útja nemcsak a csődbe jutás, a tönkremenés irányába vezetett, hanem fölfelé is. A földbérlet az agrártőkefelhalmozás egyik igen fontos területe lévén, a bérlők nagy része a mostohának látszó körülmények között is meggazdagodva, magát alaposan megszedve emelkedett fel az egyébként is hanyatló régi középbirtokosság ritkuló soraiba. A korszak második felében azonban már, amikor a bérleti díjak stagnáltak, a gazdálkodás szilárdabb alapzaton nyugodott, s a vállalkozók nagyobb
