Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
Az elszakadás után
Évtizedeken át többször is elvesztett perek álltak a nagyigmándi telkes gazdák mögött, akiknek maradványföld-váltságtartozása ahelyett hogy csökkent volna, inkább emelkedett: az 1879-es elmarasztaló bírósági ítélet szerint még csak 1966 Ft-ra, 28 1891-ben a királyi kúrián hozott végső döntés alapján viszont már 3275 Ft-ra rúgott a tartozásuk. 29 Éveken át igen tekintélyes összeg folyt be az uradalom pénztárába a parasztok váltságtörlesztéséből: az általuk fizetett készpénz évente 10 000 Ft fölött járt. 30 Az uradalom azonban az elvesztett feudális jogok és javak után a törvényekben megszabott kártérítést nagyobb részben nem a parasztoktól közvetlenül, hanem az államtól kapta, ún. földtehermentesítési kötvények formájában. Amikor 1870-ben osztályegyezséget kötött a mammutvagyont öröklő három gróf, a tatai közös pénztárba addig befolyt és adósság ellenében le nem kötött 891 000 Ft-nyi névértékű kötvényen is arányosan megosztoztak. 31 E sajátos bevételi pénzforrás utoljára a földesúri regálék eltörlése után buzgott gazdagon. Szinte alig hinnénk ma már, hogy a kárpótlási kötvények ügyének rendezése milyen sokáig elhúzódott: az államnál elhelyezett regálé-kamatkötvények egy részét csak a Horthy-korszak pénzügyi szervei váltották be készpénzre az 1920-as években! 32 Említésre méltó végül: a kártalanítási összegek értékét nem kis mértékben növelte az is, hogy a be nem váltott kötvények után az állam kamatot fizetett. Amíg a polgári értelemben vett „szabad föld" — megszabadulva a sok száz éves feudális kötöttség valamennyi súlyától — valóban magasztos eszméje a valóságban is alakot tudott ölteni, addigra a szabadság századának alkonyán is túljutott a történelem. Az 1870-es évek körül azonban a határok rendezése, a paraszti és úri földek végleges elválasztása az uradalom valamennyi falujában befejeződött. A nagybirtok és a kisbirtok most meghúzott határa azután valósággal csonttá merevedett, s a falvak parasztságának valamennyi áttörési kísérletére háromnegyed századon át eleve kudarc várt. 33 A hitbizományi megkötésen kívül a határ mentén ásott elválasztó árkok, 34 s az árkok partján futó bokros-fás sövények és az osztálytársadalom jogrendje egyaránt szilárdan védték a nagybirtok szigorúan zárt világát. 28. Uo. I. D. 1. a. 356/1880. 29. Uo. I. E. 1. I. H. J. 196. p. 1891. 30. Uo. P. 189. II. J. E. 1870—1880. 31. Uo. P. 188. I. 1. e. 1870. sz. n. Vö.: Szabad György: i. m. 445—470. p. 32. Székesfehérvári Állami Levéltár (a továbbiakban: SZÁL) képviselőtestületi jegyzőkönyvek. Magyaralmás, 4/1924. 33. Császár község határában pl. a paraszti telkek és az urasági legelőföld közé ékelődött 154 kh terméketlen futóhomokos földet is csak több évi kérelmezés után sikerült a helybelieknek megvásárolni. O. L. P. 187. I. E. 1. I. H. J. 90. p. 1864., 254. p. 1867., 448. p. 1867. 34. A földrendezések befejezésével az egy tagba mért urasági földeket valóban árkokkal választották el a parasztok földjétől. Bókodon pl. 4256 (általában 4 láb széles és 3 láb mély), Gönyün 1340 öl hosszú árkot húztak 1860-ban. O. L. P. 187. I. E. 1. I. H. J. 266. és 316. p. 1860. Az uradalom Csákváron 7160 öl hosszúságú árokkal kerítette el földjét 1864-ben. (Uo. 90. p. 1864.)
