Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
A nagyüzem termelése - Erdő- és vadgazdálkodás
dékrészek által az uradalom pénzügyi kormányzatának (számvevőség) negyedévenként elkészített számadásaiból ismerjük a kitermelt és eladott fa tömegét. Szerencsére megmaradt Balogh Boldizsár erdőmesternek egy 1908. évből való kimutatása, amely az egyik félfordulószak alatt kihasználandó fatömegről szólva nyújt némi támpontot a tájékozódáshoz. A valóban szegényes forrásanyag így nem igen teszi lehetővé olyan alapvető kérdések vizsgálatát, mint az erdőbirtok állapota, annak változásai, az uradalom erdeiben alkalmazott üzemmódok és végül nem boncolhatunk állománytörténeti problémákat sem (amelyek pedig a mai Vértes-beli erdőgazdálkodás számára is adhatnának talán néhány hasznos útbaigazítást). A szóban forgó korai vágástervekből elsősorban is az tűnik ki, hogy a fahasználat a viszonylag nagynak mondható évi kitermelés ellenére nemcsak pillanatnyi igények és döntések, hanem már valamilyen rendszeresség, átgondoltabb tervszerűség jegyében történt. Ezek az évi vágástervek egyébként évről évre az „erdőgazdasági üzemterv" (Forstbetriebsplan) címét viselték. Éppen ezért a fahasználat csak egy-két kivételes esetben (esztendőben) emelkedett olyan pontra, amikor az erdőgazdálkodás egykorú színvonalát figyelembe véve már erdőpusztítással vádolhatnánk utólag az egykori vezetést. Nem kétséges, hogy a jobbágyfelszabadítással a nagybirtokosok részben a földek bérbeadásával (s a bérleti díjak szakadatlan emelésével), másfelől a fakonjunktúra hatásától ösztönözve nagyarányú fakitermeléssel igyekeztek az elveszített javakat pótolni. Olyan jellegű erdőirtásra, amikor a tarvágást követő újraerdősítés (felújítás) elmaradt, két alkalommal került sor. Az 1860-as években néhány év leforgása alatt az akkor Tápszentmiklós határába eső Tótréde puszta több mint 400, 1873-tól pedig a Magyaralmás határában levő több mint 1500 holdas erdőséget letaroltatta az uradalom. De e két erdőirtás megítélésében is mérlegelnünk kell az uradalom agrárgazdasági és üzemviteli szempont jait. 60:í Az uradalom egyébként összefüggő erdőségeiből ugyanis mind a magyaralmási, mind a tótrédei messze kiesett, egyik sem volt határos dombvidéki erdőbirtokával. Éppen ezért bizonyos üzemszervezési és erdőgazdálkodási szempontok is közrejátszhattak a döntés meghozatalában. Azt sem szabad elfelednünk, hogy a mezőgazdasági művelésre alkalmas földekben — relatíve — szegény uradalom a letarolt erdőföldekkel bővíteni kívánta az ilyen jellegű földbirtokát. 00 ' 1 A letarolt területek jó talaja és viszonylagos sík fekvése sokkal inkább jövedelmezőbbnek és hasznot hajtóbbnak látszott, ha azok a földművelő gazdálkodás mégis csak intenzívebb fokán értékesülnek. Talajviszonyai mindkettőnek olyan kitűnőek voltak, hogy az uradalom ezekben a bérgazdaságokban — mint majd látni fogjuk — a legmagasabbra tudta felhajtani a földjáradék értékét. 000 Az uradalom Vértes-beli összefüggő erdőbirtokában ilyen jellegű tarvá603. Elítélhető erdóirtásnak — megítélésünk szerint — tulajdonképpen csak azt lehet tekinteni, amikor sem a felújításra, sem a föld megművelésére nem kerül sor s a letarolt terület elvadult csádés-bokros vagy éppen kopár „sivataggá" válik. 604. O. L. P. 187. I. D. 1. a. 605. Uo. p. 189. J. E. 1870—1900.
