Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
A nagyüzem termelése - Földművelő gazdaságok
Táblázatunk számosállat-számai még inkább kiemelik azt a roppant nagy különbséget, amely a szarvasmarha-tenyésztés tekintetében korszakunk kezdetén nagyüzemünk és az ország állatsűrűsége között mutatkozott. Viszont a nyugati fajták térhódítása némi eltéréssel ugyan, de nagyjából követte az országosan zajló átalakulás ütemét. Az 1890-es évekig a gazdaságokban csak birka- és ököristállókban tartották az állatokat. Eleinte azonban a Gurdi-majori ököristálló olyan kis méretű volt, hogy időnként az igásökrök közül néhány — mint pl. 1857-ben a csákvári vásáron vett 22 db — átmenetileg a birkaistállókba szorult. 300 A rövidesen felépülő tégla falú, keramit- és téglapadlózatú, s náddal fedett nagyméretű ököristállóban (60 X 10 m-es) kapott helyet a gazdaság 2—3 pár lófogata és a tehenészet is. Ezzel egy időben építettek új ököristállót a Móric-majorban (49 X 13 m). Majkon hosszú éveken át a birkaistállóba kötötték be az igásökröket. 307 Bizonyos számvetések alapján 308 megállapítható, hogy az ököristállók férőhely-kapacitásának csak mintegy 3 /á— 4 /5~ét használták ki. A századforduló táján azután egymás után építették át a megüresedő birkaistállókat: a Gurdi-majorbeli két nagyobbikból (52 X 13 m) tehénistállót; a kisebbiket pedig (13,5 X 4,2 m) „tejkonyhának" rendezték át. A Móric-majori birkaistállók közül a szóban forgó idő alatt az egyiket (65 X 13 m) ökör- és borjú-, a másikat pedig megosztva részben borjú-, részben birkaistállóvá alakították át 1908-ban. Az építkezések kétségkívül tetemes összegeket emésztettek fel: Gurdiban csak az egyik birkaistálló átépítése 6295 Ft-ba került (ebből 3458 Ft az anyagbeszámítás és 2837 Ft a munkadíj). 309 Az átalakítás azonban nemcsak puszta átépítést jelentett. Az istállókat a korszerű tenyésztési elvek szem előtt tartásával szinte pazarlóan „fényűző otthonokká" — ahogy a nép ittott találóan jellemezte: valóságos „szarvasszállókká" — alakították át. A mennyezet téglaboltozatot, a padlózat döngölt agyag helyett betonburkolatot kapott, betonból készültek a jászlak, s a nád helyére cseréptető került. Pusztakamuti birtokán kb. egykorú időben ily módon berendezett 60 férőhelyes tehénistállóját Wenckheim Viktor saját maga nevezte el „kaszinónak" és — fűzi hozzá a Gazdasági Lapok tudósítója — jogosan, „mert mikor a báró gróf Zichy Nepomuk Jánossal ... s gróf Berényivel Kamuton összejöttek, hát bizony rendesen ott a berni istállóban volt a kaszinó, oda306. O. L. P. 187. I. D. 1. a. 1857. sz. n. 307. Uo. P. 186. I. A. 1925. Hagyatéki leltár. 308. A falak vastagságát beszámítva a két istálló alapterülete 981 m 2 volt. Levonta ebből a járdára és jászlakra eső területet, állásokra még mindig 646 m 2 maradt. Egyegy szarvasmarha férőhelyszükséglete átlagosan mintegy 3,5 m 2 . Az istállókban helyet kapott a 6 igásló, a mintegy 50 db-ból álló tehenészet s mintegy 80 db jármosökör: összesen 136 db állat. Az állomány tehát összesen 476 m 2-nyi férőhelykapacitást igényelt. A férőhelyszükségletre vonatkozóan lásd: Wellmann Oszkár: i. m. 187. p. Ha a mai igényeknek megfelelő mértékek szerint számolnánk is (egy szarvasmarhára 4,2 m 2-t véve), a 136 db-ból álló állománynak akkor sem lett volna szüksége az egész területre. Schandl József: Szarvasmarhatenyésztés Bp. 1962. 266. p. 309. O. L. P. 187. I. E. 1. I. H. J. 203. p. 1893.
