Für Lajos: A csákvári uradalom a tőkés gazálkodás útján, 1870-1914. (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1969)
A nagyüzem termelése - Földművelő gazdaságok
birkaistállók — berendezésükből ítélve — már nemcsak a hideg, esős napok és hóviharok ellen nyújtottak oltalmat, mint a menedékhelyszerű hajdani birkaaklok, hanem az állattartás fontos otthonává lettek. A „birkaszerek" közül igen fontos funkciójuk volt a gyapjúbunda tisztán tartására szolgáló etetőrácsoknak, „hogy a juhok — írta az egyik népszerűsítő szakkönyv a múlt század közepén — a takarmány-izéket egymás gyapjába ne hullassák, s azzal a gyapjút el ne rontsák, etetésük .. . rácsból legcélszerűbben s egyúttal legtakarékosabban is eszközölhető. E rácsokból. . . mindennemű takarmányt legjobban lehet etetni, sőt sózni is". 2 '' 2 A birkatartás legfontosabb terepe azonban változatlanul még mindig a legelő-mező volt. Ha bőségesen hullott a csapadék, s a fű nem sült ki, eledelük nagy részét egész éven át a legelőkön, tarlókon s az ugarokon szedegették össze. Télen vagy ha nyáridőben „kiszáradt a tóból mind a víz, mind a sár", a legelőt száraztakarmánnyal kellett pótolni: legfontosabb eledelük a zab és a zabszalma (meg a só) volt, amit időnként silányabb minőségű szénával, árpaszemmel és szalmával meg ocsúval egészítettek ki. 1858-ban pl. 1900 pozsonyi mérő (mintegy 500 q) zabot, 305 mérő (kb. 120 q) árpát és 100 mérő ocsút etettek fel a birkákkal. A feletetett szemesárpa mennyisége a későbbi évek során ugyan csökkent (1871-ben pl. már csak a bárányok etetésére fordítottak 100 mérőt), szemes zabból azonban a birkák mindvégig jelentős mennyiséget emésztettek fel. 243 Ha a termés zabból (ami gyakran megesett) gyenge vagy kimondottan rossz volt, vagy éppen — mint pl. 1859-ben — jég verte el a határt, a birkáknak s később a méneseknek nemegyszer vásárolni kellett a szükséges zabtakarmányt. 254 A szemestakarmányt részint zúzottan (a gazdaságban két zabzúzó gép működött), részint szemes állapotban adagolták ki. A juhtenyésztés másodvirágzása idején előállott, „zabszűkét" mi sem jellemzi jobban, minthogy zabból a gazdaságnak évről évre az aratórészt is meg kellett vennie a saját aratóitól. 245 A korai időkben előfordult azonban az is, hogy a juhászat részére „takarmánypótlásra makkszedést" rendeltek el. 246 A gondosabb istállózást és a fokozottabb mértékű takarmányozást az a fontos körülmény is megkívánta, hogy időközben az állomány fajtajellege minőségi változáson esett át. A múlt század közepéig a birkanyáj nagyobb része ún. „közönséges" magyar (cigája vagy racka) féléből állt, s töredék hányadát alkotta az ún. „selymes gyapjas juh" 247 Az 1850-es évek táján az ál242. Stephanus. Henry: i. m. 86. p. 243. O. L. P. 187. I. D. 1. a. 1858. sz. n.; 158/1871. 189. p. II. TSZK 1860—1890. 244. Uo. P. 187. I. D. 1. a. 487/1859. Ebben az évben pl. 200 mérő zabot kellett vásárolni etetésre. 245. Uo. P. 189. II. TSZK. 1860—1885. Csákvári gazdaság. 246. Uo. P. 187. I. E. 1. I. H. J. 90. p. 1862. 247. Szabad György: i. m. 83. p. Az állománynak mindössze 5%-át tette ki a merinói. Az uradalom juhászata egyébként már a század elején is híres lehetett. Erre utalnak Kisfaludy Sándor elragadtatott sorai. 1809-ben az ácsi juhászat megtekintése után írta feleségének: „Ma láttam itt egy 10 000 frt-os! originális kost, küldök a szőréből. Mutasd meg Bródynak, ha békesség lesz, nekem is lesz egy pár a fajtából". Rodiczky Jenő: i. m. 37. p.
