Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)
Bevezetés
országról vagy legalább annak számottevő' részéről megközelítőleg azonos időpontra nézve s egységes szempontok szerint a faluközösségekig vagy éppen a parasztgazdaságokig ható mélységben eléggé részletes keresztmetszet rajzolható. Hajdani agrártájaink körvonalai és sajátos jegyei, mai tájtermelésünk múltba nyúló hagyományai ilyen kútfők vallomása alapján bontakozhatnak ki előttünk. A most közlésre kerülő paraszti megnyilatkozások, melyeket a Mária Terézia féle úrbérrendezés során foglaltak írásba, mint az alábbi, helyüket kijelölő elemzésből kitűnik, nagy mértékben megfelelnek az említett kívánalmaknak. Mint ismeretes, az úrbérrendezés kiváltó oka abban az ellentétben rejlett, mely a paraszti adózás kérdésében támadt a bécsi udvar és a magyar uralkodó osztály között. Ugyanakkor, midőn a terjeszkedő majorságok fokozott terheket raktak a jobbágynép vállára, a Habsburg-abszolutizmus szélesedő államapparátusa, az udvartartás és a háborúk költségei a másik oldalról is a paraszt nagyobb megterhelését követelték. Az 1764—65-i országgyűlésen végképp bebizonyosodott, hogy a két érdek összeegyeztethetetlen. Nyilvánvaló lett, hogy az uralkodó nem tud érvényt szerezni adónövelő szándékainak, míg a földesúr a jobbágyot teljesen a maga alattvalójának, a vele való bánásmódot saját hatáskörébe tartozónak tekinti, s így úgyszólván nincs, ami a földesúri kisajátításnak, kizsákmányolásnak és elnyomásnak gátat vessen. Ám a dunántúli megyékben kitört parasztmozgalmak kapóra jöttek a bécsi udvarnak: a birtokos urak szorult helyzetét kihasználhatta arra, hogy a jobbágyügyet rendeleti úton állami felügyelet és szabályozás alá vonja, s így a földesúri megterhelés korlátozásával az állami adó növelésének alapját biztosítsa. Az új szabályozás végrehajtásához szükség volt a helyzet megbízható fölmérésére; az 1767ben kiadott úrbéri rendelet ezért a falvak népének meghallgatását tűzte ki az úrbérrendezés kezdő lépcsőjéül. A szóban forgó vallomásokban eszerint, melyek az úrbérrendezés során föltett kérdésekre válaszképp hangzottak el az egyes falvakban, maga a parasztnép adott képet helyzetéről. Két évszázada már, hogy e paraszti vallomások elhangzottak, megismerésük mégsincs haszon nélkül a ma embere számára sem. A feljegyzett válaszok a nép mindennapi életébe, küzdelmeibe, anyagi kultúrájának mélyébe világítanak, olyan problémákba, melyek a mai marxista történetkutatás előterében állnak. De tanulságot meríthetnek belőlük azok is, kik mezőgazdaságunk mai kérdéseinek megoldását melengetik szívükön. Azok a körülmények, melyek között 6—7 emberöltővel ezelőtt népünk agrártevékenysége végbement, nem múltak el nyomtalanul, s a táj mai arculatában összegeződve, napjainkig hatnak azok az erőfeszítések is, melyekkel az elődök ezt a földet gyümölcsözővé tenni iparkodtak. Még eleven nem egy tapasztalat is, mely a paraszt tudatában s munkamódjában az elmúlt idők során termelési hagyománnyá sűrűsödött, miközben közös munkával a mezőgazdaság helyi természeti adottságokhoz igazodó profiljának kiformálásán fáradozott. S ezek az idő próbáját kiállt tapasztalatok sokban alkalmasak lehetnek arra, hogy feltárják a kínálkozó lehetőségeket, megvilágítsák a leginkább járható utat fejlődő, a tájban rejlő sajátos adottságok minél teljesebb kihasználására törő nagyüzemi gazdálkodásunk előtt. A paraszti megnyilatkozások csaknem egész országra kiterjedő roppant tömegéből egy összefüggő táj: a mai Pest megye dunabalparti részén két évszázaddal ezelőtt fennállt községek vallomása alkotja kötetünk anyagát. Sokoldalú és sok-
