Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásaiak tökrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 3. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1967)
IV. Gazdálkodás
ökröt fogtak, a lónak 2—3 fogatú kocsiba, ritkábban negyed-ötödmagával szekérbe fogva, főképp a könnyebb fuvarozás maradt. Még a juhállomány is csak darabszámra közelítette meg a marhatartást (a déli síkságon meg is haladta valamelyest, nagy átlagban azonban 0,8 juh jutott 1 szarvasmarhára dombvidéken, síkságon egyaránt). Egyébként számban elég nagy változatosságot mutat; főképp ott van több belőle, ahol a földesúr jóvoltából „árendás juhász" birkái árasztják el a közös legelőt, elsősorban a déli síkságon. Jónéhány helyen épp ott találunk számosabb sertésállományt, ahol kevesebb juhot tartanak. De mindenképp ez a legkevésbé jelentős ága az állattartásnak: darabszámra kilencszerannyi szarvas-, mint „sertésmarháról" tesz adó céljára bevallást 1760-ban az egész vidék parasztsága. Ezen belül azonban a dombvidéken nem egészen 6 : 1 az arány, ami mutatja az erdők makkjának fontos szerepét a sertéshizlalásban. Az állattartás domb- és síkvidék között megoszló jelentőségét más oldalról világítja meg a kenyér- és a tavaszi gabona aránya. Míg a dombok között úgy viszonylanak egymáshoz, mint 1,6 az l-hez (sőt a Gödöllői dombságon 1,8 : l-ig növekszik a búza, rozs és kétszeres fölénye), a síkon a tavasziakból mérőszámra csaknem azonos (sőt a Duna—Tisza-közi homokhátságon valamivel nagyobb) mennyiség terem. Igaz, ez az eltolódás az alföldi jellegű tájegységekben nem a kenyérgabona rovására következik be, hisz itt az 1 családfőre számítható kenyérgabona átlag 18,2 (sőt a Galga mentén 27,0) pozsonyi mérőre (kb. 728, illetőleg 1080 kg-ra), míg a dombvidéken 15,7 (de Püspök- és Káptalan-Vác leszámításával 19,0) mérőre (kb. 628, illetőleg 760 kg-ra) rúgott. Egy-egy család számára — kivált ha a katonaság ellátására és bizonyos mértékű piacravitelre is gondolunk — igen szűkös mennyiségek ezek, hiszen öttagú család gabonaszükséglete mintegy 16 q-ra becsülhető ekkoriban. 22 Szűkösek akkor is, ha arra gondolunk, hogy kása-féle étel árpából is készült, s hogy akkor ezen a vidéken fokozott jelentőség jutott az állati eredetű tápláléknak. Az adókivetés alapjául szolgáló gabonatermés adatai lehetőséget nyújtanak arra, hogy — igen hozzávetőleges becsléssel — a szántóföld kiterjedésére következtessünk. Föltéve ugyanis, hogy a fenti mennyiségekben a kilenced és a tized már nincs benne, hogy továbbá 1 magyar (átlag 1200 öl 2-es) holdba búzából, rozsból, árpából, 2, zabból 3 pozsonyi mérő magot vetettek, s hogy végül termésként nagy általánosságban a vetőmag három és félszeresével lehetett számolni, 23 a következő számszerű kép rajzolható (5. táblázat). Ismételten hangsúlyozni kell: ezek a számok pusztán megközelítő, tájékoztató jellegűek, egyrészt mert forrásuk: az adóösszeírás nem teljes értékű, másrészt mert 22 PERJÉS GÉZA: Mezőgazdasági termelés, népesség, hadseregélelmezés és stratégia a 17. század második felében (1650-1715). Budapest 1963. 47. - V.o. Századok 1964, 1272. 23 A számítás menete ez : ha az összeírásban pozsonyi mérőben megadott gabonamennyiséget x-szel, a paraszti gabonatermést pedig y-nal jelöljük, a következő összefüggések adódnak: x = y— í— + —V azaz y — s mivel az y mérő termésnek —-ét vetették el, még pedig min1.5 7} 18 7 den mérőt L magyar holdba (600 öl 2-re), e területnek — , azaz — mérő felel meg. Az így kapott 2 7 9 vetésterületet háromnyomású gazdálkodás esetében 50, kétnyomású rendszernél 100%-kal növelni kell, ha az egész szántóföld-területet akarjuk megkapni.
